Strasbourgi vöröscsillag-döntés: a kormány csak azért sem fizet a pernyertes Fratanolo Jánosnak

Vörös csillag – Nincs szankció, ha az állam elszabotálja a számára kedvezőtlen strasbourgi ítéletet

A nemzetközi szerződések, s ezzel együtt az egész jogrendszer iránti kötelező tiszteletet ássa alá, ha a kormány nem hajtja végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét. Egy ilyen lépés ma egyenesen önsorsrontó és meglehetősen abszurd, szankciója azonban nincs – hangsúlyozta a vörös csillag viselése miatt Magyarországon elmarasztalt Fratanoló János jogi képviseletét ellátó Magyar Gábor ügyvéd. 

Lencsés Károly| Népszabadság| 2012. május 5.

A strasbourgi fórum Fratanolónak kártérítés és ügyvédi költség címén négyezer plusz kétezer-négyszáz eurót ítélt meg, úgy tűnik azonban, hogy az állam – legalábbis az április 20-án Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett országgyűlési határozattervezet szerint – egyetlen fillért sem akar adni.

Fogcsikorgatva, de még Oroszország és Törökország is minden esetben kifizeti az emberi jogi bíróság verdiktjében meghatározott összeget – jelentette ki az ügyvéd. Az ítéletekből fakadó jogalkotási kötelezettségeknek többnyire viszont nem tesznek eleget, arra azonban eddig az Európa Tanács (ET) 47 tagállama közül egyik sem vette a bátorságot, hogy parlamenti határozatban deklarálja: esze ágában sincs egy strasbourgi döntést végrehajtani.
Ha az előterjesztést elfogadják, Magyarország kimondja, hogy a bíróság „marasztaló ítéletének végrehajtásával, továbbá a törvény módosításával nem ért egyet”. Egyébként a kormány olyannyira nem ért egyet, hogy az új Btk. szerint a vörös csillag viselését már nemcsak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is lehetne szankcionálni – emelte ki Magyar Gábor. A büntető törvénykönyvet tehát tovább szigorítják, miközben a Vajnai-ügyben született első strasbourgi ítélet után a tényállást módosítani kellett volna.
A határozattervezet indoklása szerint az Alkotmánybíróság 2000-ben állást foglalt az önkényuralmi jelképek viselésének büntethetőségéről, és a szabályozást alkotmányosnak találta. Csakhogy – figyelmeztet Magyar Gábor – később a strasbourgi bíróság úgy döntött, hogy a kifogásolt rendelkezés sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, és ezért ellentétes az emberi jogi egyezménnyel. Ez új helyzet, s bár 2008-ban a vörös csillag ügyében alkotmánybírósági beadvány született, a testület nem döntött róla.
Egyelőre bizonytalan persze, hogy a határozattervezetnek milyen joghatása lehet – fogalmazott az ügyvéd. Az adott ügyben három feladat van: a kormánynak ki kell fizetnie a megítélt összeget, a Kúriának fel kell mentenie Fratanolót, és az Országgyűlésnek módosítania kell a Btk.-t. Az ítéletet akkor hajtják végre, ha mindhárom lépés megtörtént, s még nem tudni, hogy a parlament döntésének mi lesz a következménye: fizetnek, de nem lesz törvénymódosítás, esetleg a kártérítés is elmarad. A Kúria viszont a hatályos büntetőeljárási törvény szerint nem mérlegelhet: a Fratanolót elmarasztaló jogerős verdiktet meg kell változtatnia.
A helyzet azért is meglehetősen pikáns, mert a strasbourgi bíróság reformjáról április közepén Brightonban tanácskozást tartottak. Azon részt vett Navracsics Tibor is, s aláírta azt a nyilatkozatot, amely szerint az ET miniszteri bizottságának vizsgálnia kell, hogy a tagállamok egy-egy elmarasztaló ítélet után eleget tesznek-e jogalkotási kötelezettségeiknek. Vagyis: korrigálják-e azokat a törvényeket, amelyek az emberi jogok európai egyezményének megsértéséhez vezettek. Ha ezt megteszik, lényegesen kevesebb panasz érkezhet majd Strasbourgba.
Magyar Gábor szerint a kormány most éppen ennek ellenkezőjére készül. Az ügyvéd nem hagyott azonban kétséget afelől, hogy minden hasonló ügyben készek a végsőkig elmenni. A Zöld Baloldal és a Munkáspárt 2006 most vasárnap ugyancsak a vörös csillag viselése miatt előállított tagjai esetében is bírósághoz fordul, ha a BFRK az intézkedés miatt nem kér bocsánatot, illetve nem fizet megfelelő kártérítést. Ez igen valószínűtlen szcenárió – véli az ügyvéd –, így maga inkább perre számít, és ha az érintettek itthon nem kapnak elégtételt, az emberi jogi bírósághoz mennek.
Az ügyvéd egyébként nem érti, miért kell feleslegesen dolgoztatni a magyar és a strasbourgi bíróságot, hiszen 2008 óta egyértelmű, hogy az önkényuralmi jelkép viselése miatt folytatott eljárások csak felmentéssel végződhetnek. Ráadásul meglehetősen kínos lesz, ha – uniós fórumok után – az ET miniszteri bizottságának is egy „magyarkérdéssel” kell foglalkoznia. Igaz, szankció ugyan nincs, de Magyar szerint a kormány felesleges makacskodása felér egy újabb politikai öngyilkossági kísérlettel.
***

Németországban a horogkereszt tilos

Németországban 1945 óta tilos a horogkereszt használata. A törvényt még a szövetségesek hozták, de ezt átemelték a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányába 1947-ben. A horogkereszt nyilvános használata egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható. Van azonban kivétel: nem jár érte büntetés, ha használata a „polgárok felvilágosítását, művészeti, tudományos, kutatási vagy oktatási célokat szolgál, vagy történelmi eseményekről szóló tudósításban említik”. Lehet használni az áthúzott horogkeresztet, bár erről az utóbbi években nagy vita dúlt: több német bíróság is büntethetőnek nyilvánította – épp a fentiekre hivatkozva – azt.
Végül a szövetségi legfelsőbb bíróság 2007-ben úgy ítélkezett, amennyiben egyértelmű, hogy a horogkeresztet elutasító mozgalmakról van szó, vagyis a cél nem a nemzetiszocializmus támogatása, hanem épp ellenkezőleg, az azzal szembeni harc, akkor ez az alkalmazás sem büntethető. Németország 2007-ben kezdeményezte, hogy a horogkereszt alkalmazása legyen büntethető az egész Európai Unióban, de ezt a dánok és a britek a szólásszabadságra hivatkozva elutasították, a litvánok pedig azt követelték, hogy ebben az esetben a sztálinizmus jelképeit is tegyék tiltólistára. (I. E.)

Nincsen kisebb rossz: minden kapitalista párt, beleértve a szocialistákat, egyformán rossz a munkásnak

Az alábbi interjút egy fiatal nemzeti kommunista adta internetes hálószemünknek, aki az interneten Ardarik néven fut, és a Magyar Kommunista Munkáspárt törekvéseit fogadja el a magyar kommunista ideológiájú pártok közül. Teljes nevét elsősorban biztonsági okokból nem kívánta megmondani. A megnyilvánulásra szerinte azért volt szükség, hogy népszerűsítse a mozgalmat, illetve hogy bemutassa saját elképzeléseit a baloldal és a jobboldal fogalompár elavultságáról.

• Próbáljuk meg felvázolni, mit tudtál meg korábban a bal-jobb ellentétpárból.

• Azt vettem észre, hogy a parlamenti bal és jobb oldal, a bent ülő képviselőcsoportok tagjai ugyanazt csinálják: érdemben mindegyik a saját zsebét tömi. Ami nagyon fontos, és itt teljesen mindegy, kiről van szó:  a munkás ellen összefognak, ha bajban vannak, és a tőke érdeke úgy diktálja. Ebben a kérdésben nincs különbség közöttük.

• És parlamenten kívül?

• Érdekes, hogy a parlamenten kívül éppen az ellenkezője tapasztalható, bár nyilván a polgári pártok azért érdeklődnek a munkás iránt, mert szeretnének az ő szavazataival bejutni az Országházba. Még valamit: az látható sokszor, hogy a "szélsőjobb" több képviselője ugyanazt vallja, amit mi, kommunisták. Vagyis ugyanazt nevezi meg ellenségnek, mint mi – csak más néven. Ők zsidónak hívják azt, amit mi burzsujnak. Továbbmegyek: akár még szövetségre is hajlanának velünk ebben a kérdésben.

• Milyen alapon?

• A közös ellenség alapján, mivel ők is munkások: nincs közöttük burzsuj. Természetesen ez nem mindegyikőjükre érvényes, mert vannak mélymagyarok, akiket mi nem szeretünk, és ők sem. Ez olyan, mint amikor Kínában a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt összefogott a japánokkal ellen.

• Eddig a baloldaliságot polgári értelemben kezeltük, tehát az ő címkéikkel?

Igen, de tegyük hozzá: konkrétan, az ő címkéikkel nem lehet megmondani, mi a bal és jobb oldal. Ugyanis azt látjuk, hogy parlamenten belül békében együtt vannak. Ennek az az oka, hogy ugyanazt képviselik. Viszont a polgári pártok a parlamenten kívül is ugyanazt akarják. Egy eltérés van: a parlamenti baloldal és mi, kommunisták az Országházon kívül közel sem akarjuk ugyanazt.

• De amikor összekapnak egymással a plenáris üléseken, az csak színjáték?

• Az. Ezzel akarják elterelni az emberek figyelmét a valódi helyzetről.

• És az elfogadható, amikor a szocik marxi értelemben is baloldalinak kiáltják ki magukat?

• Nem, mivel tisztes távolságban állnak Marxtól. Marx sosem használt ilyen fogalmakat, hogy bal és jobb, csak azt, hogy tőkés és munkás. Gondolom, nem kell bizonygatni, hogy a szocialista párt és a többi, magát baloldalinak nevező polgári párt a tőkések oldalán áll, akkor is, ha éppen baloldali jelszavakat hangoztatnak. Itt az a lényeg, hogy tőkések, de legalábbis nem munkáspártiak. Marx a munkásosztály pártján volt, az előbb említett pártok legfeljebb nyomokban: pártprogramokban, választások előtt. Amint megerősödnek, azonnal átállnak a tőkések oldalára, és a munkások ellen lépnek fel.

• A munkások is így tudják ezt a tételt a szocikkal kapcsolatban?

• Sajnos nem. Éppen ezért kell őket felvilágosítanunk, és ezt nekünk, kommunistáknak kell megtennünk.

• Mi játszódhat le egy munkásban, amikor azt hallja, hogy a szocik baloldaliak, és hogy színleg velük vannak a gonosz jobboldallal szemben?

• Az, hogy a szocialista párt vele, munkással van, mert magát baloldaliként definiálja. Pedig jó eséllyel nem tudja, mitől válik valaki baloldalivá.

• Mi lehet az, ami elhiteti vele, hogy a szocik balra húznak?

• Olyanokat mondanak, amit egy munkás általában hallani akar: ezek közé tartozik, hogy jobb fizetést adnak neki, vagy hogy korlátozzák a burzsujokat. De az igazság az, hogy mindegyik parlamenti képviselőcsoport ezt mondja – függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldalinak nevezi magát.

• Elfogadható-e az az érvelés, hogy azért érdemes a szocikra szavazni, mert a munkásokkal vannak, és mert meg tudják őket védeni a politikai ellenfelek olyan kormányzati húzásaitól, amelyek rosszabb életkörülményeket hoznak nekik (adó- és áremelések, bércsökkentések stb.)?

• Nem, mivel a szocialista párt tőkésérdekű párt, és egyszerűen szó sincs arról, hogy a munkások érdekeit fogják képviselni. Ha a munkásérdeket nézték volna 1989 októberében, akkor nem változtatták volna meg a kongresszuson az MSZMP nevét, amelyből éppen a munkás szót hagyták ki. Amennyiben nem ezt tették volna, nincs politikai és gazdasági rendszerváltozás, márpedig az akkori küldöttek 90 százaléka éppen erre szavazott, amikor egy teljesen új ideológiájú pártot hozott létre.

• És mi a helyzet egy olyan szöveggel, hogy azért kell rájuk szavazni, hogy ne a politikai ellenfelek kerüljenek hatalomra?

• Ez elviekben az lenne, hogy a két rossz közül a munkás a kisebbik rosszat válassza, amikor szavaz. De értsünk szót: nincs kisebb rossz.

• Na de hogy inkább Kúrcsány Fegyenc/Házmesterházy Attila, mint Orkán Viktátor…

• Nem. Ismétlem: nincs kisebb rossz. Valamennyi kapitalista rossz. És mindent meg kell tenni, hogy megszűnjenek. Kúrcsány is népnyúzó, Viktor őszentkegyelmessége is. Itt bukik meg a klasszikus, polgári értelemben használt bal- és jobb oldal elmélete.

• Amennyiben lenne olyan polgári párt, amely valóban képes lenne jóval a jelenlegi szinten túl korlátozni a tőkéseket, akkor elfogadható lenne a klasszikus baloldal-jobboldal szembeállítás?

• Nem mivel a polgári párt eleve tőkés, és munkásellenes. Az lehetséges, hogy a rendszer olyan, mint mondjuk a svédeknél a jóléti kapitalizmus, de Svédországban senki nem veszi úgy, hogy a szociális piacgazdaság szocializmus. Nem. Ez ugyanolyan kapitalizmus, legfeljebb elviselhető szinten. És hát ugye tegyük hozzá: még ha valamilyen érvelésnek sikerül beskatulyázni a skandináv országok magas életszínvonalát valamiféle szocializmusba, a tőkések elsősorban a saját érdekeiket fogják nézni. És ennek egy oka van: mindent egybevetve mégiscsak kapitalisták. Akkor is, ha az ottani munkások viszonylag elfogadható szinten élnek.

• És mi lenne akkor, ha lenne egy olyan polgári baloldali párt, amely képes megegyezni a tőkésekkel annak érdekében, hogy hatalmon maradjon? És ennek érdekében a tőkés lenyelné a béremelést időlegesen…

• Előbb utóbb a tőkés kitúrná a hatalomból.

• De ha ez megtörténne, úgy tűnne a dolog, hogy íme, mégiscsak van baloldali párt, elvégre a tőkéseket rábírták némi engedményekre saját munkásaikkal szemben…

• Valóban annak tűnik. De a háttérben tudnak olyan törvényt hozni, amely a munkásnak mégsem lesz jó. Tehát az rendben van, hogy például a tőkés többet fizet a munkásainak, miközben a baloldali hatalom, a kormányzat megemeli az árakat, és a tőkés így jól járhat – mert visszakapja nyereségként azt, amit kifizetett a munkásnak.

• No de hogyan emel a kormány fogyasztói árat? Már nincsenek hatósági árak.

• Mondjuk úgy, hogy emeli az általános forgalmi adót, amiből közvetetten kaphat a tőkés is. Vagy módosítja a munka törvénykönyvét, és nem engedi a szakszervezeteket a multinacionális cégeknél – ha pedig még ezt sem teszi, akkor elnézi, hogy ezeknél a cégeknél tilos szakszervezeteket alapítani.

• Volt arra példa, hogy magát baloldalinak kikiáltó hatalom a tőkésekkel kötött egyezség után árakat emelt?

• A rendszerváltozás után egyből mindennek az egekbe szökött az ára. A tőkés mint csoport megjelenhetett, és megkezdődött a szabadrablás.

• Igaz, de az jobbközép kormányzat volt.

• Akár az MSZP-t is tudnám hozni. Kúrcsányék nagyon nyúzták a munkásokat, és ők akartak kórházat privatizálni, ami szintén nem érdeke a munkásnak. Vagy éppen az 1999-es NATO-csatlakozás se volt munkásérdek, mivel a NATO ostobaságaira, hódító háborúira a mi zsebünkből megy el a pénz, arról nem is beszélve, hogy ezekhez semmi közünk – de legalábbis nem kellene, hogy közünk legyen. Vagyis olyan dolgokra jut pénz, amit a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk sem nemzeti, sem osztályérdeknek.

• Elfogadható-e az az az érvelés, hogy a munkásnak nem az számít, hogy ki van hatalmon, hanem az, hogy a tőkés rendszeren belül ki képes az ő érdekeit védeni, illetve hogy ki tudja megóvni az életszínvonalromlástól - függetlenül attól, hogy klasszikus értelemben jobb-vagy baloldali?

• A munkásnak valóban nem számít, hogy ki van hatalmon – de a tőkés rendszeren belül nem az ő érdekét fogják nézni. A munkásnak csak az az övé, amit kiharcol saját magának.

• Akkor sem az ő érdekét védik, ha éppen adót csökkentenek?

• Akkor látszólag vele vannak. De egészen biztos, hogy valami más módon visszaveszik tőle az elveszett bevételt. Például adócsökkentés esetén csökkentik az állami munkások fizetését vagy számát. Vagy fizetőssé teszik az oktatást.

• Akkor tehát a klasszikus bal-jobboldal polgári értelemben azon múlik, hogy relatíve ki tud többet ígérni vagy adni a munkásnak egy adott pillanatban (választási kampányok stb.)? A baloldal szívesen költekezik, csak hogy hatalmon maradhasson, míg a jobboldal a középosztálynak igyekszik kedvezni?

• Igen – csak állítólag a bal szociális, a jobb nemzeti. De a szociálisság csak a saját zsebükig terjed. A jobb a nemzeti érzésekkel akarja megfogni az embereket, de mint látható, a nemzeti érdekeket ott keresik ahol nincs. Vagy éppenséggel behódolnak az EU-nak.

• Hol nincs nemzeti érdek?

• Afganisztánban. De Koszovóban se keresném. A nemzeti érdek a határokon belül van.

• Hol helyezhető el ebben a bal-jobb mezőben a szociáldemokrácia (még mindig polgári alapon)?

• Klasszikus értelemben balra teszik (bár a polgári értékelés nem erősségem, mivel nem ezt használom). Azt tudjuk, hogy a munkásérdekeket képviselik szavakban, de tetteik egészen máshogy hatnak: gyorsan megalkudnak a tőkésekkel. Ez történt 1989 októberében: az MSZMP kongresszusán a párt szocdemeiből lett a munkástalanított Magyar Szocialista Párt.

• Mit lehet szólni az alábbi szövegre: hagyjuk a kommunizmust, alkudjunk meg a tőkésekkel, a polgári pártokkal, biztos lesz köztük olyan, aki valóban baloldali (értsd: munkásbarát) politikával igyekszik a kedvünkben járni? Kommunizmus még soha nem volt, minek kockáztassunk azzal, hogy kommunistákra szavazunk - eddig is megéltünk valahogy, ezután is meg fogunk – a tőkés rendszerben is. Előbb bizonyítsák be a kommunisták, hogy ha rájuk szavazunk, sokkal jobban fogunk élni, mint eddig. Különben is, havi nyolcvanezer forintból úgy-ahogy meg lehet élni, és hát Kádár alatt sem voltunk milliárdosok. Akkor meg minek szavazzunk kádáristákra?

• Mert Kádár alatt volt létbiztonság. Akinek volt munkája és persze fizetése, egyiket sem vesztette el. Ma nincs garancia semmire. Egy kommunista be tudja bizonyítani hogy jobb rendszer volt az övé, mint a mostani. Elvégre Kádáréknak sikerült, de vietnami és kubai barátainknak is – feltéve, ha hagyják őket. A tőkés rendszer folyamatosan válságban van, amit nem a munkás okoz, mégis vele fizettetik meg azt. Viszont a válságok ellenére a vezetés milliókat kaszál a semmiért. Fel kell mutatni az embereknek a szocializmus érdemeit, akár külföldi szinten is: azt, hogy más országok mit értek el vagy érnek el napjainkban. És ha a magyar munkás látja, hogy jelenleg mi történik az országban, onnantól rájön, hogy mi a harci helyzet.

• Igen, de mi a garancia arra, hogy jóval magasabb lesz az életszínvonal a kapitalizmus után? Mert azért a kádári világ 1985-től az ország nagy részének akkor sem tetszett, ha volt munkája.

• A tőkésosztály megszűnésével nem lesz képes senki arra, hogy a nép vagyonát megcsapolja. Megfelelő gazdaságirányítás és hadsereg mellett nincs, nem lehet probléma.

• De emlékezzünk arra, hogy amikor a világútlevéllel bárki kimehetett Bécsbe a Mariahilferstrasséra Gorenjéért, abban a pillanatban azt észlelte, hogy lehet, hogy nyugaton van kizsákmányolás, de van valódi jólét, míg itthon lehet, hogy nincs kizsákmányolás, és mindenkinek van munkája, csak a relatív szegénység van szétterítve úgy, hogy mindenki olcsón dolgozik.

• Mivel a kapitalista országokban csak a jót mutatták. A szegénynegyedeket nem.

• Tehát mi a megoldás? A szociális piacgazdaság? Ahol van szociális háló, és akinek lehetősége van rá, az jóval többet tud keresni, és fogyaszthat kedvére, akinek meg nincs munkája, ahhoz nekem, aki megszedte magát, mi közöm, tegyen meg ő is mindent annak érdekében, hogy ő is jobban élhessen? Ha meg mégse, hát kap segélyt?

• Mindenkinek jogot kell adni az életben maradáshoz, és ezt munkával lehet elérni. Természetesen lennének bizonyos különbségek, mert különböző munkák vannak. Az egyiket jobban fizetik meg, a másikat kevésbé. De mindenkit rendesen meg kell fizetni. Ha valaki jól él, nem érdekli az, hogy a szomszédja még nála is jobban.

• De a kádárizmusban már akkor se éltek jól az emberek, ha volt munkájuk, hiszen 1980-tól arra kényszerült, aki tehette, hogy gmk-zzon, hogy több pénze legyen.

• Ez a kapitalista mellékhatásoknak köszönhető: kőolajválságot csináltak, ez kihatott mindenre. Csak hát nálunk erre nem volt megoldás – de válság a kapitalistáknál is volt.

• Térjünk vissza az eredeti témára. Marxi értelemben mit kell tudni a bal- és jobboldalról?

• Marx nem használta ezt a kifejezést. Nála és minden valamirevaló kommunistánál tőkés és munkás fogalompár van. Ez sokkal egyértelműbb meghatározás, mivel pontosan el lehet dönteni valakiről hogy barát vagy ellenség.

• Ellenség-e az, aki a jobb élet reményét a kapitalizmus keretein belül villantja fel?

• Lehet ellenség is, de lehet megtévesztett munkás is. Ezt főleg a szocdemeknek köszönhetjük, mivel ők hisznek abban hogy a kapitalizmus javítható, ami persze valójában nem igaz.

• De ha a munkás azt tapasztalja, hogy kapitalizmusban is meg tud élni, legfeljebb néha munkanélküli lesz, akkor elvárható-e tőle, hogy a közösségi társadalomban higgyen? Ha a szoci-szocdem címkéjű pártok egyszer-kétszer engednek a szorításon, és azt ő képes élete javulásának hinni, hogyan várható el tőle, hogy feladja a jelenlegi rendszert, és kommunizmusban gondolkodjon?

• Úgy, hogy a kapitalizmus nem tartható fenn a végtelenségig, mert bejön egy válság, és amikor hősünk munkanélküli lesz, fogékonnyá válik az új dolgokra, például a közösségi társadalomra. Vagy ha látja azt, hogy a kommunisták segítik a munkásembert – mint ahogy a redhelp.net nevű internetes oldal is teszi – akkor támogatni fogják a kommunista ideológiájú pártokat, mert tudni fogják, hogy azok értük és velük vannak.

• De ez csak az elmélet, a gyakorlat az, hogy a munkáspártnak nincsenek megyei listái, és időközi önkormányzatin sincsen, pedig ott aztán elég lenne három tucat ajánlás – már az egyéni választókörzetben.

• Ennek az az oka, hogy könnyen butíthatóak. Látnak mondjuk egy kommunistát, elnyeri rokonszenvüket, és azt mondják: ezek jó gyerekek. De amikor hazamennek, és bekapcsolják a televíziót ahol kiátkoznak bennünket, máris elbizonytalanodnak, és nem tudnak dönteni – felmerül bennük a kétség: mégis csak maradjunk a szociális piacgazdaságnál?

• De tudnak dönteni, és inkább a rendszer foltozgatását várják, mert abban megvan az a remény, hogy kitörhetnek a szürkeségből. Ezért nem akarnak egy teljesen új rendszert, aminek kádári változatát már korábban elvetették.

• A rendszer foltozgatását felesleges várni, mert összedőlőben van az egész. Éppen erről kell meggyőznünk a munkást. Ilyenkor fontos, hogy úgy fogalmazzunk, hogy megértsék, amit közölni akarunk velük. Elődeink bölcseleteit egy ma is érthető nyelven kell bemutatnunk. A másik gond meg annak köszönhető, hogy sajnos pártunk is használja a bal- és jobboldal fogalompárt. Szerintem egy kommunistának nem szabad a kapitalista értékrend alapján politizálni. A bal- és jobboldal helyett használjuk a burzsuj, a tőkés vagy a ma divatos munkavállaló és a munkáltató szavakat.

• Elfogadható-e Thürmer Gyula azon érvelése, hogy megtartható a bal-jobb ellentétpár, de úgy, hogy baloldali az, aki a jelenlegi rendszert le akarja cserélni, és szocializmusban (értsd: emberközpontú és pénzközpontú társadalomban gondolkodik), míg jobboldali az, aki ezzel éppen ellenkezőleg, a kapitalizmust akarja, akár szocdem módon?

• Nem tartom hasznosnak, mert könnyen félreérthető. Sokan azt gondolhatják ugyanis,  hogy balos a párt, miközben a szocialisták segédcsapataivá akarnak válni – pedig tisztes távolságban vagyunk egymástól.

• Elfogadható-e az a felosztás, hogy baloldali az, aki a kapitalizmuson belül inkább a munkásoknak, jobboldali pedig az, aki inkább a munkaadóknak kedvez?

• Nem, mivel a szocialista párt is a munkaadók mellett van. Ugyanakkor a "szélsőjobboldali"-nak nevezett barátaim meg a munkások oldalán vannak…

• Mit lehet felépíteni a tőkés-munkás ellentétpárra?

• Az egész jelenlegi társadalmat, mivel mindenkit be lehet sorolni valahova: az értelmiségit a munkások közé, hiszen szellemi munkás.

• És eszmeileg?

• A kommunista és az értelmes nacionalista munkás. A jelenlegi összes párt tőkés.

• És ebből mi következik?

• Az hogy csak a dolgozókra számíthatunk, ha meg akarjuk szüntetni ezt a mocskos rendszert, amiben élünk – illetve a nacionalista-kommunista szövetségre. A vietkongok is ezt tették.

• És ha a dolgozó úgy akar rendszert váltani, hogy ő lépjen a jelenlegi tőkések helyére? Bírálható-e emiatt, és milyen nézeteket fogad el ezzel az állásponttal?

• Ha a tőkés helyére lép, és proletárdiktatúrát hoz létre, az jó. De ha átmegy kapitalistába, akkor le kell váltani. Nem kezdődhet az egész elölről. Éppen ezért csak a legöntudatosabbak lehetnek vezetők az új rendszerben – éppen azért, hogy ne térhessen vissza a kapitalizmus.

• Mivel lehet meggyőzni a munkást arról, hogy az új rendszer legalább olyan életszínvonalat biztosít neki minden körülmények között, mint a mostani (de inkább jobbat)? Mert azért az nem elég, hogy idővel nem lesznek tőkések…

• Egyrészt azzal, hogy megszűnik a tőkésosztály, és annak a vagyonából (ami nem csekély) lehet új munkalehetőségeket teremteni. Erős gazdaság mellett többet kaphatnak ők is. De az is jó, ha a fizetésük szinten marad, miközben az árak csökkennek.

• De akkor a munkás vagyonából (ami persze jóval szerényebb, mint a tőkésé) is adni kell ehhez?

• Nem lesz rá szükség, mivel a tőkéseknek van annyi felhalmozott vagyonuk, hogy abból fedezhessék a költségeket. Sőt abból még az államadósság egy részét is ki lehetne fizetni.

• Akkor a munkás vagyontárgyai (lakás, földingatlan), a pénzeszközei megmaradnak neki? Azt nem kell beadni?

• Így van – nem kell.

• Hogyan illesszük be tehát a polgári baljobbozást a munkás világába?

• Legjobb, ha az egészet elfelejtjük egy életre. A munkásnak nem a bal- és a jobb oldal a lényeg.

• És helyette mit kínáljunk?

• A tőkést és a munkást. Ezt jobban érti, mert a bal- és jobboldalra nincs hivatalos meghatározás – maximum nagyon elvont.

Barabás György: A baloldali kerekasztalnál ott lenne a helye a munkáspártoknak is

Klubrádió, Beszéljük meg! Bolgár György műsora, 2012. február 21., kedd, 16:55–17:05

***

Barabás György: Halló, jó napot kívánok, Bolgár úr, Barabás György vagyok.

Bolgár György: Jó napot kívánok.

Barabás György: Örülök, hogy ma már végre sikerült adásba kerülnöm, mert tegnap sajnos nem jött be. Én a Thürmer-féle Munkáspárthoz szeretnék hozzászólni.

Bolgár György: Igen.

Barabás György: Azt kérdezném öntől, hogy nem érzi úgy, hogy kicsikét túlzás, amit ön a Munkáspárttal kapcsolatosan állít?

Bolgár György: Mit állítok?

Barabás György: Hát azt, hogy szélsőséges, meg azt, hogy nincsen támogatottsága…

Bolgár György: Hát nézze, a támogatottságot könnyen lehet igazolni: nincs. Praktikusan nincs. Hogy szélsőséges, azon nyilván lehet vitatkozni. Szerintem aki azt mondja, hogy ezt a mostani rendszert meg akarja – nem változtatni, hanem lényegében ki akarja cserélni egy állami típusú szocializmusra – az legalábbis…

Barabás György: Nézze, a Munkáspárt húsz éve ugyanazt mondja. El kell olvasni a programját. Teljesen demokratikus. A társadalom többségének az érdekeiért kíván fellépni.

Bolgár György: Jó. Ez eddig nem demokratikus. Mindenki azt mondja, hogy a társadalom többségének érdekeit akarom képviselni. A kérdés az, hogy hogyan? Milyen rendszerben? Milyen rendszerben?

Barabás György: Jó. Jelenleg teljesen demokratikus körülmények között, parlamenti választás útján.

Bolgár György: Na de az rendben van – jelenleg a Jobbik is így csinálja.

Barabás György: Igen, de egyébként önöknek is ebben nagy felelőssége van, tehát a médiának. Ezt úgy értem, hogy nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez. Na most, hogyha nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez, nem tudja elmondani a véleményét, programját. Így az emberek nem ismerik meg.

Bolgár György: De ezek szerint ön jól ismeri, talán ennek a pártnak tagja is, mintha azt venném ki, nem?

Barabás György: Nem. Nem vagyok tagja, szimpatizánsa vagyok, illetve voltam tagja.

Bolgár György: Na jó. Akkor elmondhatja nekünk, hogy mi az, amit ez a párt képvisel, mitől demokratikus ez, és miért kellene, hogy minél többször megszólaljanak. Én hallgatom.

Barabás György: Hát nézze. A kapitalizmus ellen való fellépés, az önmagában nem bűn.

Bolgár György: Nem. Ez önmagában nem bűn. Csak a dolgok összefüggnek.

Barabás György: És én azt gondolom, hogy ha már szélsőjobb vagy szélsőbal között kell választani – egyébként nem szélsőbalos –, de ha már a kettő közül, akkor már inkább a szélsőbal. Egyébként figyelmébe ajánlom a Szabadság újságot is.

Bolgár György: Igen, de szeretnék nem választani. Igen. Szeretnék nem választani, de azért annyiban hajlamos vagyok ennyiben legalább elvileg igazat adni, hogy amikor szélsőjobbról rasszista, származási, születési alapról osztályoznak ki embereket, az kicsikét rosszabbul és kíméletlenebbül hangzik, mint hogyha valaki azt mondja, hogy én a kapitalista rendszert akarom kicserélni egy másikra, mert a magántulajdonban nem hiszek.

Barabás György: Azonkívül mostanság szokás a kommunizmust összemosni a fasizmussal.

Bolgár György: Már micsodát, a kommunizmust? Azt szokás, igen.

Barabás György: A kommunizmust és a fasizmust szokás összemosni. Holott deklaráltan kommunizmus egyetlen országban sem volt. Kubában sincs. Jelenleg ennek építése folyik, ezen az úton haladnak.

Bolgár György: Ez igaz. De ez a kommunista cél mégiscsak benne van, és ráadásul ezt a kommunista célt úgy akarják elérni, hogy a demokráciát kizárják. Egy párt uralma, és ők mondják meg, hogy mit szabad és mit nem, hogy kell elérni ezt a kommunista utat. Ebből következően diktatúra van Kubában is, és az volt a ’17-es forradalom után a Szovjetunióban is, és később számos szocialista országban is. Ez a probléma, ezen az alapon lehet összemosni a fasizmussal és nácizmussal. Sok szempontból persze alaptalanul, mert a kettő nem ugyanaz. Attól…

Barabás György: A másik, hogy nemzetközileg el van ítélve a fasizmus, ugye. Tehát a fasizmus nemzetközileg elítélt…

Bolgár György: Igen. Hát azért elítélik a kommunista diktatúrákat is, nem is alaptalanul, hiszen ezek egyike-másika nagyon súlyosan, hatalmas tömegeket gyilkolt meg. Tehát egy gyilkos diktatúra volt, voltak egészen kirívó…

Barabás György: Hát, azért a Kádár-rendszert nem venném annak, jó?…

Bolgár György: A Kádár-rendszerben is ’56 után sajnos voltak törvénytelen…

Barabás György: Hát megtorlások voltak, de azért vegyük már figyelembe azt is, hogy az elmúlt húsz évben hányan fagytak meg az utcán…hányan haltak éhen… gyakorlatilag a mai politikai rendszernek az urai… azok is tömeggyilkosságot követtek el. Ilyen értelemben.

Bolgár György: De hát ilyen értelemben…

Barabás György: Ha ezt nézem… csak ez enyhébb formája, úgymond.

Bolgár György: Igen. Mondjuk ez gondatlanságból elkövetett dolog. Ez az egyik, a másik… de az, hogy a diktatúrákban hány vétlen és nem számontartott egyéb áldozat volt, nem csak az, akiket a bíróság végeztetett ki… azt pedig nem tartották számon. Hogyha akkoriban is megfagytak emberek – márpedig nyilvánvalóan megfagytak –, arról nem írt az újság, nem beszélt a rádió, mert akkor erről nem lehetett… Úgyhogy biztos voltak akkor is, és akkor sem volt Magyarország egy olyan ország, ahol nem volt szegénység. Más kérdés, hogy kisebbek voltak a különbségek.

Barabás György: Igen. Tehát az életszínvonalat meg lehet nézni összehasonlításban az akkorival, a mostanival.

Bolgár György: Meg lehet nézni sok minden szempontból. Nem könnyű egyébként az összehasonlítás. Az biztos, hogy a társadalmi különbségek nagyon erőteljesen megnőttek. És erre lehet mondani… még hajlamos vagyok igazat is adni önnek: ez nem igazságos. Jobb volna egy igazságosabb, nagyobb egyenlőségen alapuló kapitalizmus. Csak az a baj, hogy a magántulajdonra épülő kapitalista rendszerben – ebbe bele van építve az, hogy nagyok a különbségek. Mert ha valakinek van képessége, tudása, szerencséje, tehetsége, szorgalma, akkor lehet, hogy irdatlan pénzeket fog keresni, és nagyon nehéz olyan rendszert teremteni, hogy ezt a sok pénzt elvegyék tőle, és odaadják annak, aki esetleg nem szorgalmas, nem is tehetséges, nem is jól dolgozik, viszont nagyon keveset keres. Ez se volna igazságos, de a különbségeket kéne valóban csökkenteni.

Barabás György: Jó. Hát akkor ebben megegyezhetünk. És én bízom a demokratikus választásokban.

Bolgár György: Hát abban én is. És abban is persze – és ez már mondjuk egy jó pont volna akár a Kommunista Munkáspártnak is –, hogy ha nyerne – ennek a valószínűsége jelenleg nulla – egy ilyen választáson, nem jelentené a demokrácia, a többpártrendszer felszámolását. Nem akarná egypártrendszer útján megváltoztatni az általa nem szeretett kapitalista társadalom…

Barabás György: Ön ilyet olvasott?

Bolgár György: Nem, csak a történelemben láttam ilyet.

Barabás György: Ja, a történelemben. Mert nem mindegyik követi ám azt, ami a Rákosi-rendszerben volt. Tehát nem tudnám azonosítani avval, az akkor elkövetett hibákkal a mostani pártot.

Bolgár György: Nézze. Még a sokak által mostanában nagyon dicsért kínai rendszer is, ahol a kommunista párt vezeti az országot, az sem viseli el a többpártrendszert. A kapitalizmust már többé-kevésbé beengedte, de az egypártrendszer nincs fellazítva. Nincsenek versengő pártok. Nincsenek versengő nézetek. És ez biztos, hogy nem jó, nem igazságos, nem emberi – ez egy elnyomó rendszer, tele nagyon sok rossz vonással. Annak ellenére, hogy Kína egy sikeres országgá vált.

Barabás György: Úgyhogy én úgy gondolom azért, hogy a Bakában ott van a helye a munkáspártoknak is. Ez az én véleményem…

Bolgár György: Hát ön úgy gondolja, de az MSZP meg nem így gondolja a kezdeti bizonytalankodás után.

Barabás György: Jó, hát az MSZP… jó, hát egyébként... jó. Köszönöm szépen akkor.

Bolgár György: Én is köszönöm. Viszonthallásra.

Barabás György: Viszonthallásra.

Budapest felszabadulásának emlékére

2012. február 12-én a Magyar Szocialista Munkáspárt koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a rákospalotai temető szovjet hősi emlékművénél. Megemlékező beszédet mondott Barabás György, a MIKSZ főtitkára. A megemlékezést követően koszorút helyezett el az MSZMP, a Kádár János Baráti Kör, a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti szervezete és a MIKSZ. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a megemlékező beszédet.

***

Kedves elvtársak!

Azért jöttünk ma el ide, hogy megemlékezzünk Budapest felszabadulásának 67. évfordulójáról. A harcokban szovjet katonák százezrei ontották vérüket hazánk felszabadulásáért. Száznegyvenezer szovjet katona nyugszik magyar földben.

A felszabadulással történelmünk új korszaka kezdődött. Új hajnal hasadt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány és az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásával létrejöttek az új, demokratikus magyar állam alapjai. A nagytőkések, a tíz- és százholdas nagybirtokok urai, a magyar dzsentrik, szolgabírák és csendőrök Magyarországa helyén új országot – a munkásság, a parasztság, a dolgozó értelmiség országát – kezdte építeni a felszabadult magyar nép.

Felszabadulásunk örömteli napjait a legsúlyosabb nemzeti tragédia színei árnyékolták be. A német és a magyar uralkodó osztályok bűnös, népellenes háborúja az országon mély sebeket ejtett. A német fasiszta csapatok és magyar vazallusaik lerombolt gyárakat, felperzselt falvakat és városokat, letarolt szántóföldeket, felrobbantott hidakat hagytak maguk mögött. Még súlyosabb volt az emberveszteség. Több mint egymillió ember, katona és civil, munkaszolgálatos halt meg a frontokon, a haláltáborokban, a bombázások során. Százezrek kényszerültek az ország elhagyására, estek hadifogságba, vagy menekültek Nyugatra. A magyar kommunisták a háború legtragikusabb, legkilátástalanabb napjaiban is hitet és erőt öntöttek az erőtlenekbe és hitetlenkedőkbe. Bátran hirdették: „Lesz magyar újjászületés!”

1946-ban, a kommunista párt első legális kongresszusán kiadták a történelmi jelentőségű jelszót: „Nem a tőkéseknek, hanem a népnek építjük az országot!” Új történelmi perspektíva nyílt meg a magyar nép előtt, aki Ady Endre szavaival végre elmondhatta:

       „Ez az ország a mi országunk,

        Itt most már a mi kezünk épít.

       Tobzódtatok, tobzódtatok,

       Éppen elég volt ezer évig.”

A felszabadulással elkezdődő új történelmi korszak új kihívásokat jelentett népünk számára. A szocializmus építésének elkezdéséhez új és nehéz feladatokat kellett megoldani. „De csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” A járatlan úton az új feladatok mellett meg kellett küzdeni a múlt terhes örökségével, a reakció ellenállásával, a sokévtizedes nacionalista, fasiszta lélekmérgezés hatásával, a régi szokások és beidegződések tehetetlenségi erejével, sokak bizalmatlanságával és kishitűségével.

Fejlődésünket politikai válságok is megtörték. A megtorpanások, kitérők, válságok ellenére a felszabadulást követő évtizedek a dolgozó osztályok számára a társadalmi felemelkedés évtizedei voltak. Megszűnt a munkanélküliség, és érezhetően javultak a munka- és életkörülmények. A nyomornegyedek helyén új lakótelepek épültek. A tanulás, a továbbtanulás, a művelődés lehetősége szélesre tárult a dolgozók és gyermekeik előtt. Általánossá vált a társadalombiztosítás, az ingyenes egészségügyi ellátás, az öregségi nyugdíj, a csecsemőgondozás. Korszerűsödött és fejlődött az ipar és a mezőgazdaság. Életünk nem volt ugyan felhőtlen, sok mindenben szenvedtünk hiányt, újratermelődött a bürokrácia, a karrierizmus és sok más visszásság, problémáinkra nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást, gyakran tévelyegtünk, de a társadalmunk fejlődése előrehaladt. A dolgozók tömegei szociális biztonságban éltek és gyarapodtak.

Ezt a folyamatot szakította meg a rendszerváltás, amely kevesek számára gyors meggazdagodást, a többség számára pedig tömeges munkanélküliséget, létbizonytalanságot, kizsákmányolást, növekvő szegénységet hozott. Évtizedekkel esett vissza az ipari és mezőgazdasági termelés. Meredeken csökkentek a reálbérek, a nyugdíjak reálértéke. Leépültek a szociális, egészségügyi ellátások, a tanulási, művelődési lehetőségek. Rövid idő alatt négy évtized munkájának eredményét lerombolták.

A felszabadulással elkezdődött új történelmi korszak emlékét is ki akarják törölni a nép emlékezetéből. A felszabadulást megszállásnak keresztelik át. Az új történelmi korszakot „történelmi kisiklásnak” tüntetik fel. A szocializmust „a XX. század legnagyobb hazugságának”, a létező szocializmust „államkapitalizmusnak” nevezik.

Ne engedjük elvenni tőlünk történelmünket! Amíg a hat évtizede születő új történelmi korszak vívmányainak emlékét megőrizzük, és hibáinkból, kudarcainkból tanulunk, addig a remény is él: „Lesz még egyszer ünnep a világon.”
Dicsőség és tisztelet a felszabadulásunkért elesett szovjet hősöknek!

Mihály János: Vajnaiéknak már rég nem marxizmus kell (I.)

Mihály János debreceni és megyei elnök hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.
Jelenleg már csak tízen vagyunk alapszervezeti tagok, mert elvileg három elvtársunk önmagát törölte a pártból, olyan szempontból, hogy egy éve nem fizetnek tagsági díjat. És ugye a szervezeti szabályzat feltételként szabja a párttagságnak azt, hogy legalább a tagsági díjat fizesse, még ha pártéletet nem is tud élni, de ezzel legalább hozzájárul a pártéletünkhöz.
Látja mindenki, hogy Debrecen városában hogyan állnak a dolgok, legalábbis ami a politikai oldalát illeti. Állnak a dolgok olyan szempontból, hogy hosszú évek sora óta nem tudtunk egyetlen tagfelvételt sem eszközölni, éppen ezért egy elöregedési útra álltunk rá, vagy léptünk rá. És beszédes az a szám, hogy jelenleg a párttagság, Debrecen város párttagságának az átlagos életkora 77,7 év. Tehát ebből az 59 évestől a 91 évesig mindenki benne van. És így sajnos a pártunk mozgósíthatatlan, és tulajdonképpen az összpártpolitikai megnyilvánulásunkhoz, akciókhoz szinte képtelenek vagyunk hozzájárulni. Nem beszélve a helyi demonstrációk szervezéséről. Nem beszélve a választások idején a kopogtatócédulák gyűjtéséről. Ezeket az embereket, idős embereket nem lehet arra kérni, hogy járják körbe a saját lakókörzetüket, vagy a várost vegyék a nyakukba, vagy a megyét vegyék a nyakukba, és szedjék a kopogtatócédulát. Már csak azért is, mert egy az, hogy ebben a semmilyen világban ki vannak téve mindenféle zaklatásoknak is, ha bekopogtatnak egy-egy lakásba. A másik pedig az, hogy nem látják az értelmét annak, hogy egyáltalán van-e olyan év, vagy választási év, ahol csak egy kicsi kis remény lenne, hogy legalább azt az egy százalékot át tudnánk lépni, vagy a két százalékot át tudnánk lépni. Nem is az öt százalékról beszélek, hanem csak a két százalékról, hogy valami anyagi – állami, központi anyagi támogatásban részesülhetnénk.
Úgyhogy jelen pillanatban én azt hiszem, hogy az alapszervezetünkről egy elvtársi-baráti társaság címet lehetne adni, bár alapszervezet a neve – mégis azt mondom, hogy alapszervezeti élet, mint olyan, ennél az alapszervezetnél nem túlságosan fedezhető fel.
***
Köszönjük szépen, Laci, a hozzászólásodat. Mi is megköszönjük nektek, hogy ilyen jó partneri, elvtársi kapcsolatban jeleskedő partnerek voltatok a számunkra. Hisz tulajdonképpen egy alapszervezethez tartoztunk, egy megyéhez tartozunk. Jelenleg is még egy megyéhez tartozunk. És ez természetes dolog volt, hogy ha egymást megtiszteljük azzal, hogy ha valamilyen rendezvény van, akkor azokra elmenjünk, és képviseltessük a párttagságot, és azt a politikát, amit mi – legalábbis személy szerint a párttagságunk nevében is mondhatom, gondolom – felvállaltunk eddig, ahogy te is mondtad. Ez pedig a marxista-leninista párt elvei: azok, amelyeket mi képviseltünk.
Csak egy picit visszatérve a múltra, és utána a jelenbe jövünk vissza. Mondtad, hogy mik történtek veletek is annak idején az előző pártban, majd a megváltozott pártban is. Én már a Thürmer-féle párthoz nem kanyarodnék vissza, mert annak már nincs értelme. Az már egy történelem. Nem tudom, hogy a történelem melyik helyén foglal helyet jelen pillanatban, de még élnek talán ők is.
Hanem én azt mondanám, hogy amikor kongresszusról kongresszusra elmentünk – Rákosi Lajos barátommal jártunk fel a kongresszusra – és minden alkalommal felszólaltam. Egyetlenegy kongresszus volt, amelyiken nem szólaltam fel, azon éppen Margó volt ott, de ő felszólalt azon a kongresszuson. De minden egyes kongresszuson felszólaltam, hogy vegye észre ez a párt, hogy tizenhárom – akkor még tizenhárom baloldali civil szervezet volt az országban – és ezt a tizenhárom baloldali civil szervezetet fel kellett volna ennek a pártnak vállalnia úgy, hogy az élére állni ennek a civil szervezetnek. És hogyha nem is tagozódtak volna be a pártba, de legalábbis legyen egy ideológiája annak a civil szervezetnek, hogy mitől is vallja magát baloldalinak. Mert ez a legborzasztóbb dolog nálunk, hogy egyszerűen azt mondjuk magunkról, hogy baloldaliak vagyunk, és azt se tudjuk, hogy mit is jelent az. Mert nem is lehet tudni, mert a baloldaliság maga egy nagy katyvasz. Ugye ahol amelyik pártnak nincs ideológiai alapja, az csak egy elkenődő jobboldali vagyok, vagy baloldali vagyok – erre mindent rá lehet fogni, erre mindent rá lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy na, akkor milyen is vagy hát, ugye.
És ugye abban az időben még meg voltak szabva a felszólalási időpontok, ugye öt percben korlátozták az időt, a felszólalási időpontot. És én akkor is elmondtam, fel is soroltam annak idején a tizenhárom civil baloldali szervezetet – kiemelve a Marx Károly Társaságot, akit úgy kellett volna beterelni ebbe a pártba, de ne szó szerint értsétek. De legalábbis elvi-ideológiai szempontból beterelni ebbe a pártba, hogy az ideológiát a mai viszonyokra építve folytassa tovább. Mert ugye a marxizmus nem befejezett tény, hanem azt mondta, hogy azt mindig az adott politikai helyzethez, politikai viszonyhoz hozzá kell alakítani. Erre a Marx Károly Társaság ezer százalékban alkalmas lett volna, mert kiváló filozófusok, kiváló közgazdászok, kiváló történészekkel volt teletűzdelve, és én ezt az ő kongresszusán is elmondtam. És sajnos azt a tapasztalatot kellett leszűrnöm, amikor már az utolsóelőtti kongresszuson el is mondtam, hogy sajnos csalódnom kellett ezekben a baloldali civil szervezetekben – azért, mert mindenki a saját maga kis pecsenyéjét sütögeti. És nem hajlandó egyfajta eszmeiségért, egyfajta eszmei megnyilvánulásokért vagy politikai álláspontokért kiállni, hanem ezeknek tudvalevő: általában a vezetőjük nyugdíjas emberek voltak, beszedték a tagsági díjat, és egy kis nyugdíjkiegészítés csurrant-cseppent belőle. Szóval nem voltak ezek igazi baloldali szervezetek. Vagy lehet, hogy baloldalinak éppen lehetett volna mondani, de irányultságukban egyetlen ideológiát nem mertek úgy felvállalni, ami alapján a Magyarországi Munkáspárt 2006 is az élére állhatott volna ezeknek a civil szervezeteknek, és vezette volna, már tömegpárt lehetne azóta a Magyarországi Munkáspárt 2006-ból.
Még egy utolsó gondot egy kongresszusról, és utána rátérek a saját kongresszusunkra. Emlékezzetek vissza: Lajos, te is ott voltál, akkor még a Kovács Máté volt ott azon a kongresszuson, ahol felvetődött a párt nevének a megváltoztatása. Tehát az utolsó előtti kongresszuson, amikor felvetődött a párt nevének a megváltoztatása, ugye a szolnokiak beterjesztették azt, hogy legyen a Demokratikus Szocializmusért a neve az új pártnak. Lementünk, nem a szószékhez, ott a szószék melletti kis placcon álldogálva, Kovács Máté is, jómagam is, és elmondtuk, hogy elhatárolódunk ettől a demokratikus szocializmus felvállalásától, mert ez egy… igen, Bársony Margit volt ennek az előterjesztője Szolnokról – elhatárolódunk tőle azért, mert ez messze áll a marxista eszméktől, mert a demokratikus szocializmus, az a szociáldemokrata párt jobbszárnyának volt a politikai szárnya. Tehát ebből világosan kiderült, hogy a Vajnai-féle irányított párt el akar térni a marxizmus eszmeiségétől, és át akar térni a szociáldemokrata, annak is a jobbszárnyának a Kéthly Anna-féle jobbszárnynak az irányelvére.
Ezt én ott kifogásoltam erőteljesen. Ott is megszabták az időpontot, rám is szóltak, hogy most már letelt az idő, fejezzem be. És ezekre ott a kongresszuson választ nem adott senki. Ki se tértek ezekre a válaszokra, abbamaradt minden, és akkor maradt egy katyvasz tulajdonképpen azután a kongresszus után. (A befejező rész következik)

Mindenki lehet elnök, csak Vajnai ne legyen - mégis az lett

Kovács Lászlónak, a polgári MMP 2006 volt elnökének hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.

Alapszervezetünk megdöbbenve vette tudomásul azt, hogy minden előzetes értesítés nélkül a KB-tagunk és kongresszusi küldöttünk nem kapott meghívót a kongresszusra, és ebből az alkalomból felhívtam a Borsod megyei elnököt, a Molnár Miklós elvtársat, aki szintén úgy nyilatkozott telefonba nekem, hogy ő sem tud róla. De ami ettől még furcsább, az, hogy ő elnökségi tag is. Ezért még akkor este én egy nyilatkozatot tettem közzé, ezt viszont úgy érzem, hogy szó szerint felolvasom nektek.

„Nyilatkozat. Kiléptek a polgáriak az MMP 2006-ból. Az internetes hálószemünkhöz az MMP 2006 szombati kongresszusa előtt az alábbi nyilatkozatot juttatta el a Magyarországi Munkáspárt 2006 polgári (Hajdú-Bihar megye) alapszervezete, amely kijelenti, hogy egyöntetűen kilép a pártból a pártelnök szervezetiszabályzat-ellenes tevékenysége és a pártdemokrácia súlyos megsértése miatt. Kovács László volt alapszervezeti titkár.”

A másik nyilatkozat:

„A Magyarországi Munkáspárt 2006 polgári (Hajdú-Bihar megye) alapszervezetének tagsága 2011. november 25-én pénteken, a kongresszus előtt egy nappal úgy döntött, hogy egyöntetűen kilép a pártból a pártelnök szervezetiszabályzat-ellenes tevékenysége és a pártdemokrácia súlyos megsértése miatt.

Közben a Hajdú-Bihar megyei alapszervezet értekezletet hívott össze decemberre, ahol egyebek között tárgyalni fogja a mi kilépési szándékunkat – és lehetséges, másét is. Ennek időpontjáig kilépésünk nem tekinthető hivatalos, formálisan is megvalósult ténynek. Mindazonáltal a polgári alapszervezet olyan pártelnökkel, aki súlyosan megsérti a szervezeti szabályzatot, lábbal tiporja a pártdemokráciát, nem tud, nem is akar együtt dolgozni. Így felszólítja őt, Vajnai Attilát, hogy azonnali hatállyal hagyja el a Magyarországi Munkáspárt 2006-ot, távozzon az elnöki székből és a pártból is. Amennyiben ezt nem teszi meg, a polgári alapszervezet azonnali hatállyal, véglegesen és visszavonhatatlanul kilép a pártból, mert ilyen személlyel, mint Vajnai Attila, nem tud együtt dolgozni, egy pártban létezni. Két megoldási lehetőség áll előttünk: vagy Vajnai Attila távozik, vagy az alapszervezetünk távozik a pártból. Ismerve Vajnai Attila személyiségét és eddigi pártbéli tevékenységét, az előbbi variáció gyakorlatilag nem fog megvalósulni, ezért szinte bizonyos, hogy nekünk kell lépnünk, és kilépnünk a pártból.

Vajnai Attila diktatórikus módszereket próbál a pártban megvalósítani. Megsértette a pártdemokráciát azzal, hogy a szabályosan megválasztott kongresszusi küldötteket úgy engedte csak be a kongresszusra, hogy a már bentlévő küldötteknek tette fel szavazásra azt a kérdést, hogy a még kint lévő küldöttek bejuthatnak-e a kongresszusra. Holott a szervezeti szabályzat előírja, hogy amikor meg vannak választva a kongresszusi küldöttek, azok a következő tisztújító kongresszusig küldöttnek tekintendők.

Továbbá a szabályosan megválasztott küldöttek helyett olyan személyek voltak jelen a kongresszuson, akik nem tagjai a pártnak. A párt szervilis sajtója (A Mi Időnk) által a kongresszusnak nevezett tanácskozást a mi véleményünk szerint nem lehet kongresszusnak nevezni, mert azt nem előzte meg semmiféle pártvita, a párttagság nem tárgyalta meg a kongresszus elé kerülő anyagokat. Sőt a párttagság többsége nem is tudott arról, hogy egyáltalán a párt kongresszust tart.”

Ez a hivatalos dokumentáció, ami felkerült a kommunista.net-re. Vajnai Attila – mert nekem nem elvtársam innen tovább – majd lépjen.

Ehhez: akik ismertek, tudjátok, hogy itt le van írva, hogy mi történt korábban. Hogy 2002-ben Vajnai elvtárs – már elnézést, hogy ilyen kifejezést használok – Vajnai Attila már megtette az első lépést afelé, hogy ő hogyan is tudja értékelni a pártdemokráciát. Úgy értékelte a pártdemokráciát, hogy a 2002-es megyei küldöttértekezletre mint országos pártelnök kijött, és engedélyezte annak megtartását azok után is, hogy az akkori megyei alelnök, azaz szerény személyem – a debreceni hármas és kettes alapszervezettől kapott 25 aláírás bizonyításával bizonyítottam, hogy nem voltak demokratikus módon és úton megválasztva az ott jelenlévő küldöttek. Ezért felszólítottam ott a küldöttgyűlést, hogy a küldöttgyűlést rekesszük be, s amíg szabályosan a küldöttek meg nincsenek választva, addig ne. Vajnai Attila ezt azzal hárította el, hogy nem lehet már eltolni ezt az időpontot, mert hisz az utolsó időben vagyunk, kongresszus előtt. De azt mondtam, hogy nem az számít, hogy mennyivel vagyunk kongresszus előtt vagy kongresszus után, hanem az számít, hogy tartsuk be a pártdemokráciát, tartsuk be a szervezeti szabályzatot. Ő ezt az előbb itt elmondottakhoz ragaszkodott.

Ekkor én – ugye a Kiss János elvtárs még ott volt – én mint levezető elnök, felálltam, és azt mondtam, hogy innen tovább én nem tudom vállalni ezt a tisztséget, mert én olyan küldöttgyűlést nem tudok levezetni, amely alapszabályellenes, szervezetiszabályzat-ellenes, és a pártdemokráciával ellentétes. És a Vajnai Attila akkor megígérte azt – és azért maradtam ott – hogy igen, akkor tartsunk egy tanácskozást, és akkor nem lesz választás. Elérkeztünk odáig, hogy megtárgyaltuk az anyagokat. Ugye kemény kritikát kapott a megyei elnöknő, Edelényiné, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a „Különfélék”-ben Tóth Ernő azt mondta, hogy akkor, elvtársak, most következik a megyei koordinációs bizottság választása. Erre én, mint levezető elnök, bejelentettem, hogy erről nem szavaztunk, innen tovább a küldöttgyűlést én nem tekintem küldöttgyűlésnek. S felálltam, és otthagytam. Aki ott volt, tudja, hogy az összes vidéki alapszervezet vezetői mind jöttek velem együtt.

Tehát innentől kezdve Vajnai Attila, a Központi Bizottságból kiküldött alelnök pártszerűtlen, jogszerűtlen, szervezetiszabályzat-ellenes módon intézkedett. Mégis utólag tudomásomra jutott, hogy megtörtént a választás. Ezzel én teljes mértékben nem tudtam azonosulni, ezért azonnali hatállyal az egész alapszervezetünk kilépett a pártból. Akkor is ugyanezt a lépést választottuk, mint most: azonnali hatállyal az egész alapszervezet tagsága.

Én otthon, amikor ez tudomásomra jutott – a Mihály elvtárs mondta, hogy de hát itt mégis választottak, hát hiába mondod nekem, hogy nem választottak. Mondtam neki, hogy hát nem választottunk. És úgy volt, ahogy a János mondja, hogy nem jól tudod, mert választottak. Ti elmentetek, de választottak. Tehát csodálkoztam, hogy hogy választhattak, mikor a vidéki elvtársak nem voltak ott, meg én se voltam ott, mint levezető elnök – hát akkor hogyan lehetett. Hát ha ilyen megtörténhetett, egy országos pártalelnök részvétele mellett, akkor itt kérem a véleményeteket, hogy hogyan lehet egy ilyen emberrel tovább dolgozni.

Amikor ez az új pártunk megalakult – és most már csak tényleg röviden – nagyon nagy erővel és nagy energiával kezdtünk a munkához. Mindaddig, amíg Fratanolo János volt az elnök, ebben a pártban minden tökéletesen és ragyogóan működött. (Közbeszólás: Így igaz.)

Akkor, amikor megtörtént a változás, már én kétkedéssel fogadtam, mert én nem tudtam elmenni a kongresszusra küldöttnek, bár küldöttnek akartak az elvtársaim, de éppen akkor betegeskedtem, és Viszokainét küldtem magam helyett. Elmondtam neki, hogy mindenki lehet, csak Vajnai Attila ne legyen pártelnök. Mert mondom, Viszokainénak mondtam, ő ugye akkor küldött volt, ott volt azon a megyei kob-on, és tudta, hogy Vajnai Attila hogy viselkedett a megyei küldöttgyűlésen. Erre ugye mi történt: Vajnai Attila meg lett választva.

Mindaddig, amíg nem jöttek sorba azok az információk felém, hogy innen is az elvtársak, onnan alapszervezetek, egyszerűen hagyják ott a pártot, egyszerűen kezdett érlelődni énbennem is és a párttagságomban, hogy érdemes-e nekünk olyan szervezetben lenni, amely teljesen letért a marxista-leninista útról azzal, hogy most már a párttagság megkérdezése nélkül mindenkivel szövetkezik. Holott ahhoz, hogy a Zöld Baloldallal, ahhoz, hogy bármilyen szervezettel bármilyen együttműködést kössön – ahhoz már az elmúlt, még a tavaszi levelemben, amit körlevélként akartam elküldeni az országban; akkor lebeszéltek itt a megyei elvtársak – már akkor leírtam, hogy elvszerűtlen és pártszerűtlen volt az a módszer, hogy a párttagság megkérdezése nélkül akár a kongresszus, akár pedig a Központi Bizottság vagy az országos elnökség is dönthet. Mert egyedül döntési joga ilyen kérdésben csak a párttagságnak van. És a párttagságnak a döntő véleményét kell figyelembe venni. A pártkongresszus és a párt Központi Bizottsága, valamint a párt elnöksége csak a párttagság véleményét figyelembe véve dolgozhat. Amely párt nem ezt az utat követi, az vagy diktatórikus párt, vagy pedig teljesen letért a marxista-leninista útról.

Ez a bevezető, ennyit akartam elmondani még hozzávetőlegesen. Evvel szeretném befejezni, és annyit szeretnék mondani, hogy egyelőre mi ott mint egy baráti társaság, együtt maradunk, és majd megvárjuk, hogy ti hogy döntötök, és hogy merre és hogyan. Hát minél jobban szeretnénk, ha tovább is együtt tudnánk, mert veletek nagyon jól együtt lehetett dolgozni. Mert tényleg itt a polgári alapszervezet valamennyi tagja nevében csak a köszönetünket tudjuk kifejezni a debreceni alapszervezetnek ezért a jó és hatékony együttműködésért. És azt mondták, hogy külön köszönjem meg azt, hogy amikor rendezvényeink voltak, és meghívtunk, ott voltatok, és ezt nagyon-nagyon szépen köszönik, és elismerik a debreceni alapszervezet munkáját, és sok sikert kívánnak az alapszervezet munkájához.

A kormány távozását követelték az egri BJF-demonstráción

A kormányzat távozását követelték a tüntetők Egerben, a Baloldali Jövő Fórum tiltakozó demonstrációján 2011. november 25-én, ahol a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is aláírásokat gyűjtött. Bár a szervezők az összes Heves megyei parlamenti képviselőt meghívták, egyedül Lukács Csaba (Fidesz-KDNP) volt jelen. A demonstrálók elsősorban a rendvédelmi dolgozókkal kapcsolatban kérdeztek, de a kapott válaszokkal nem voltak megelégedve.
Csütörtökön délután Egerben a Deák Ferenc úton, a Hadnagy és a Stadion utca között tartotta tiltakozó demonstrációját a Baloldali Jövő Fórum nevű civil mozgalom, amelyhez a Magyar Szolidaritási Mozgalom és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is csatlakozott. A lezárt szakaszon a szervezők egy történelmi sétára invitálták az érdeklődőket, majd ezután egy városlakói nagygyűlés következett.
A történelmi séta keretében a szervezők szembesítették a korábbi kormányzatokat ígéreteikkel. A demonstrálók által tartott táblákon lévő feliratok felsorolták mindazt, ami a magyar nagypolitikában történt 1990 óta. Az Antall József (MDF) által vezetett kormányzatot ciklusát a csodálkozás négy éveként aposztrofálták, megjegyezve, hogy a rendszerváltozás első vesztesei a roma családfenntartók, a segédmunkások és a fizikai munkások voltak. A Horn Gyula által vezetett kormány négy évét a kételkedés négy évének nevezték, új vesztesekként a női alkalmazottakat, a szakmunkásokat és a technikusokat nevezték meg. Az első Orbán kormány tevékenységének a tudatmódosítás négy éve címkét adták, felemlegetve, hogy cselekvőképtelenné tett konzumidiótákká vált az ország. Az elmúlt nyolc év három kormánya, annak tettei a kiábrándulás és a megalkuvás nyolc éve volt a szervezők szerint, amely tartalmazta a korruptság és a csalódás éveit is. A jelenlegi egypárti kormánynak a demokrácia felszámolását emlegették fel, továbbá a szociális érzékenység teljes hiányát, a médiakirályság kiépítését, a korrupciót és a jogbizonytalanságot, valamint a kamunikatív és manipulatív kormányzati beszámolókat (a kommunikatív szót szándékosan cserélték fel a kamunikatív szóval, jelezve, minek tartják azt).
A történelmi séta után a demonstrálók egy afféle lakossági fórumon vehettek részt, amelynek egyik célja az egri választók szemének felnyitása volt. Erre a nagygyűlésre a meghívott Heves megyei parlamenti képviselők közül egyedül Lukács Csaba (Fidesz-KDNP) volt hajlandó eljönni. Sós Tamás (MSZP), akinek más programja volt, a végére érkezett meg, Vona Gábor (Jobbik), aki Gyöngyösön indult, majd a megyei listáról jutott be a parlamentbe, kimentette magát, mint ahogy Habis László egri polgármester is.
A demonstrálók (leginkább rendvédelmi dolgozók) leginkább saját keserű sorsukkal kapcsolatban kérdeztek, éles párbeszédet alakítva ki Lukács Csabával, aki hangsúlyozta, hogy tömeközlekedési eszközökkel jár, tehát nem ismeretlen előtte az, hogy mit gondolnak a választók. Az egyik felszólaló Demeter Ervin (Fidesz) egyik, még ellenzékben tett, a rendőrséggel kapcsolatos nyilatkozatát kérte számon Lukácson, aki annyit kért, hogy juttassák el hozzá annak videófelvételét, hogy érdemben tudjon arról beszélni. A kérdezők nem voltak megelégedve a kapott válaszokkal, és a kormányzat távozását követelték. A többórás demonstráció az esti órákban ért véget.
***
A nagygyűlésen a Magyar Szolidaritás Mozgalom három pontban gyűjtött aláírásokat. Ezek a demokratikus rendszer alapjait felszámoló egypárti alaptörvény, a jövő generáció esélyeit rontó új oktatási törvény és az új Munka Törvénykönyve ellen szóltak. Az MSZOSZ a Vasas Szakszervezeti Szövetség tiltakozó akciójának aláírásait gyűjtötte Aláírás érted, a családodért, Magyarországért címmel. Fodor Pálné, az MSZOSZ megyei elnöke felszólalásában elmondta, hogy az aláírásokat továbbítják a képviselőknek, annak érdekében, hogy a kifogásolt törvénytervezetek parlamenti bizottsági munkájában a törvényhozók figyelembe vehessék azokat.
***
A Baloldali Jövő Fórum nevű civil szervezetet 2006. február 24-én jegyezték be a Fővárosi Bíróságon. Gotyár Marianna, a BJF országos sajtószóvivője és a Fórum munkanélküli bizottságának elnöke hármas célt jelölt meg internetes hálószemünknek nyilatkozva: a munkavállalók érdekvédelmét, a munkáltatói visszaélések megakadályozását és a hajléktalanokkal való szolidaritást. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a kormányzat közmunkaprogramja alkotmány- és EU-ellenes. Fontosnak tartott azt, hogy mivel az átlag munkavállaló nem ismeri jogait, sok előadást kell tartani annak érdekében, hogy felhívják az emberek figyelmét a munkáltatói visszaélésekre. Beszélt arról is, hogy helyben lehet igazán valódi segítséget adni azoknak, akiknek erre szükségük van. Utalt arra is, hogy nagyon sok embernek nincs munkája, vagy ha igen, akkor csekély a munkabére.
***
A BJF Heves megyei szervezete 2011. október 18-án alakult meg. Elnöke Bartus Gyuláné, elnökségi tag Nagy Lászlóné (Szomolya), Horváth János (Besenyőtelek) és Bodnár Bianka (Recsk). A Fórumnak a megyében Egerben, Noszvajon, Besenyőteleken és Szomolyán van alapszervezete. Az országos elnök Bencz Richárd (Budapest), helyettese Tatár Csaba (Eger).

Videófelvételen Vajnaiék kongresszusa

November 26-án, szombaton megkezdi munkáját a Magyarországi Munkáspárt 2006 25. kongresszusa Budapesten, a Városligeti fasorban, a bányász szakszervezet székházában (mindkét Munkáspárt azonos számozással tartja kongresszusait, Thürmer Gyula elnök pártja tavaly decemberben tartotta a saját 25.-jét).
Vajnai Attila elnök pártja legutóbb két évvel ezelőtt tartotta legfontosabb döntéshozó fórumát. Az elnök internetes hálószemünknek nyilatkozva megerősítette, hogy a rendezvény nem sajtónyilvános, azon csak kongresszusi küldötti meghívóval lehet résztvenni. A párt szombaton, a kongresszus napján bizonyosan nem tart sajtótájékoztatót. Hozzátette viszont, hogy az eseményről videófelvétel készül, és annak részleteit várhatóan a jövő hét közepétől helyezik el azokon a videómegosztó oldalakon (YouTube, videa), ahol a Munkáspárt 2006 külön felhasználói fiókokkal rendelkezik. Ami a párt által tervezett sajtótájékoztatót illeti, Vajnai annyit mondott, hogy valószínűleg december közepén tartják azt meg.
Amint az ismert, a Munkáspárt 2006 (pontosabban Vajnai Attila felesége) több feljelentést is tett ebben az évben. Az egyik a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltására vonatkozik (ez összefüggésben van a nyári Magyar Sziget nevű rendezvényen tapasztalt visszásságokkal, ezekre a külföldi sajtó is felfigyelt), a másik pedig Noé Krisztina tettleges bántalmazásakor történt meg ősszel a Móricz Zsigmond körtéren. Az elnök ezzel kapcsolatban nem tudott újdonsággal szolgálni: várják a rendőrség visszajelzését a nyomozás lezárásáról. Azt viszont sejtetni engedte, hogy a rendőrségtől függetlenül a párt is igyekszik minél több információt szerezni arról, ki a tettes - illetve hogy kiknek állhat érdekében egy kommunista párt lejáratása és tagjainak bántalmazása.
A pártot ismerők szerint nyilvánvaló összefüggés van a Munkáspárt 2006 tevékenysége és antifasiszta megnyilvánulásai, akciói és rendezvényei, illetve a pártot és tagjait bántalmazók eszmerendszere között. Internetes oldalakon egyértelmű fenyegetést és tettleges bántalmazást helyeztek kilátásba Noé Krisztinának, amennyiben nem hagyja abba a Jobbik elleni megnyilvánulásait - ő azonban mindezek ellenére nem hátrált meg.

Ez legyen a legnagyobb élvezetük az életükben - üzeni a dobozi Munkáspárt elnöke a vörös csillag leverőinek

www.red-help.net • 2011. szeptember 19.
Névtelen fenyegető leveleket kapott a dobozi Munkáspárt vezetője, Klimó Lajosné Békési Róza, amelyekben a levélírók három napot adtak neki arra, hogy eltávolítsa az általa gondozott virágokat és koszorúkat a dobozi szovjet hősi emlékműről. Egyben megígérték neki, hogy ha még egyszer koszorúzni merészel, meg fogja látni a csillagokat. Továbbá felszólították arra, hogy a kommunista "felszereléseket" (??? - a szerk.) távolítsa el a házából, mert azért külön kívánnak számolni vele. A három nap eltelt, természetesen nem történt semmi, a felszerelések, a virágok és a koszorúk maradtak a helyükön, az emlékművön elhelyezett vörös csillagot azonban már nem láthatja, mert azt vasárnap hajnalban ismeretlen tettesek eltávolították a helyéről. Internetes hálószemünk a helyszínen járt.
***
Szombat este a békéscsabai Jobbik "A Kossuth tér visszatér - Szabadságot a politikai foglyoknak!" címmel rendezvényt tartott Békéscsabán, a Kossuth téren, ezen jelen volt Hegedűs Loránt, "a nemzet lelkésze", és felesége, Hegedűsné Kovács Enikő jobbikos országgyűlési képviselő. A politikai foglyok alatt a szervezők természetesen Budaházy Györgyöt értették. A rendezvény este kilenc óráig tartott. Ezt követően, szombat éjjel és vasárnap hajnal környékén a községházával szemben lévő szovjet hősi emlékmű tetején lévő vörös csillag eltűnt a helyéről. Az emlékmű aljára pedig festékszóróval "Szabadságot Budaházynak" feliratokat helyeztek el. Az emlékművön lévő, a hős szovjet felszabadítókra emlékező magyar és orosz nyelvű szöveget szintén igyekeztek olvashatatlanná tenni. A rendőrség vasárnap jelezte a dobozi polgármesternek, mi történt. A csillag törmelékeit hajnalban összesöpörték, a Budaházyról szóló feliratokat eltávolították, és a szovjet katonákra vonatkozó szöveget is megtisztították. A rendőrség megkezdte a nyomozást.
A békéscsabai Jobbik nemzeti hírportálja, a www.sokkaljobb.hu azonnal megjelentetett egy közleményt ezzel kapcsolatban, amely így szól:
"Megsérült” a dobozi vörös csillag
Az úgynevezett rendszerváltozás óta rengeteg híradás, hatalmas sajtópolémia volt már a híres–hírhedt dobozi vörös csillagos emlékművel kapcsolatban.
Az 1956-os forradalmat követően Doboz bolsevik vezetése elhatározta, hogy felhívja magára a nagy Szovjetunió figyelmét, és megörökíti a „felszabadítók” emlékét. Azokét a felszabadítókét, akik maguk is megszállásként aposztrofálták azt a szégyenteljes eseményt, amikor letarolták Magyarországot és annak népét! Begyűjtötték az értékeket, főleg az órákra szakosodtak, és megerőszakolták a magyar lányokat és asszonyokat. Ezt az eseményt magyar iskolákban az átkosban felszabadulásnak tanították, és piros betűs ünnep volt április 4-e.
A szobor építése „közadakozásból” és „közmunkában” történt. Egy idős dobozi 56-os elmondta, hogy neki például egyhavi bérét kellett felajánlani erre a célra.
Szeretik azt hazudni az emlékmű pártolói, hogy szovjet áldozatok vannak az emlékmű alatt! Ha ez igaz lenne, akkor a temetőben a helye a csontoknak, nem egy szörny alatt! Ugyanez vonatkozik természetesen a budapesti Szabadság téren a válság ellenére sok millióért őrzött szörnyre is!
Elkövetkezett az úgynevezett rendszerváltozás. Doboz lakossága hosszú éveken keresztül polgármesterévé választotta a volt tanácselnököt, akinek - mint régi bolsevik motorosnak - persze, hogy szívügye volt ez a förmedvény.
Amikor végre fideszes polgármestere lett a nagyközségnek, azt hittük, változás történik, és végre elbontják Dobozon is a vörös csillagos „emlékművet”! Nem ez történt. Mindössze annyi változott, hogy átfestették egy árnyalattal világosabbra, narancsszínűre, így a mű maradt!
A hét végén, valószínűleg szeptember 17-éről 18-ára virradó éjszaka, a 2006-os Kossuth téri tüntetések 5. évfordulóján, eddig ismeretlen tettes vagy tettesek „sérülést” okoztak a dobozi vörös csillagos emlékművön. A nyomozás valószínűleg hetekig el fog tartani, ami lefoglalja majd a rendőri erőket! Addig is, amíg számos környékbeli hazafit fognak kifaggatni a történtekkel kapcsolatban, lehetősége lesz az illetékteleneknek arra, hogy zavartalanul végezzék a betakarítást a más termőföldjén, és fosztogassák a tanyákat!
Emlékeztető: „…Ami ezelőtt a tied volt, az most a másé. Ami ezelőtt jó volt, az most rossz. Ami ezelőtt okosság volt, az ma lopás, s ami ezelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szocializmus.” (Wass Albert: Elvásik a veres csillag)
***
Hétfő délután van, Dobozon vagyunk, a Marx utcában. Aki Csabáról érkezik ide, arra kényszerül, hogy ezen az utcán haladjon végig. Aki pedig majd Sarkadra akar menni, a Vörös Hadsereg úton juthat el Képíró Sándor volt csendőr százados és jogász temetésére, amely szombaton lesz.
A Marx utca tehát Sarkad felé a Vörös Hadsereg úton folytatódik (közben van Kossuth utca is). Dobozon azonban egyéb utcanevek is vannak, amelyek - fogalmazzunk így - legalábbis vitatottak. Egyelőre azonban az emlékmű előtt állunk, amelynek tetejéről valóban hiányzik a vörös csillag. Az elmúlt húsz évben valóban rengetegen kísérleteztek azzal, hogy eltávolítsák: a MIÉP-től kezdve a Jobbikon át - de a csillag maradt. 2011 szeptemberéig.
Járjuk a falut, és ismerkedünk az utcanevekkel. Marx és a Vörös Hadsereg ugye már adott, a Kun Béla utcában azonban minden igyekezetünk ellenére nem lehet érdemi fotót készíteni, mert a körülbelül negyven ház közül kettő homlokzatán olvashatók a Kun B. betűk, de annyira aprók, hogy csak az alattuk lévő házszám látszik igazából. Sallai Imre és Fürst Sándor neve szintén megvan, de Ságvári Endréé, Kulich Gyuláé és Hámán Katóé is. A November 7. utca pedig éppen a Vörös Hadsereg útjába torkollik bele. Doboz 104 utcájának egytizede kommunisták nevét viseli. 2011-ben is.
A faluban a korábbi választásokon kiugróan jól szerepelt a Munkáspárt. 1990 és 1998 között rendre tíz százalék szavazatot kapott a megyei lista (1994-ben közel húszat, igaz, akkor a dobozi polgármester, Szatmári János indult egyéniben a párt színeiben, és az ő neve meghúzta a listát is), de még 2002 tavaszán is megvolt az öt százalék. 2002 őszétől már csak egy-két százaléknyi szavazat érkezett, a 2009-es brüsszeli választáson pedig mindössze hét darab. (Figyelmeztető jel volt, hogy a legutóbbi két parlamenti választáson a választókerületben nem sikerült jelöltet állítani, legutóbb pedig már megyei lista sem volt.) Szatmári Jánost háromszor választották meg polgármesternek, 2006 óta viszont fideszes vezetés van Dobozon.
Klimó Lajosné Békési Róza, a dobozi Munkáspárt elnöke, egyszerűen nem tudja megérteni, hogy akár ő, akár a vörös csillag kinek ártott. Ami őt illeti, kapott egy levelet, természetesen ismeretlen feladótól, amelyben arra szólítják fel, hogy még egyszer ne merje megkoszorúzni az emlékművet, mert megláthatja a csillagokat; másrészt felszólítják arra, hogy a lakásában lévő kommunista felszereléseket (valószínűleg a Kádár-képekről és a Munkáspárttól kapott kitüntetéséről lehet szó) három napon belül távolítsa el. A 76 éves asszony, aki már járni is igen nehezen tud, mert évtizedeket dolgozott a kórházban, és a megfeszített munka miatt a lábai már sokszor fájnak, különösebben nem izgatta magát emiatt, és jól tette, mert az ígéretekkel szemben senki nem kereste fel. A vörös csillag azonban, amely az emlékmű tetején volt, és amely emlékműhöz ő több mint tíz éve hordja a virágokat, vasárnap óta nincs a helyén. Április 4-én és november 7-én mindig megkoszorúzta az emlékművet, vagyis a vállalt feladatát teljesítette.
– Ma reggel tudtam meg, hogy a csillagot leverték. Nem tudom, hogyan csinálták, de nem egy ember volt, az biztos. És szerintem doboziak voltak – mondta internetes hálószemünknek. – Korábban az újságban azt olvastam, hogy ezt a förmedvényt el kell innen pakolni. Hát pakolják! Vigyék el a hátukon. Nem tudom, hányan lehettek, de még mosolyogtam is magamban, mert az emlékmű környéke tele volt egy csomó tyúktojás nagyságú csillagdarabbal. Nem tudom, miből volt a csillag, de biztos, hogy nem vasból, mert olyan volt, mint a habkő. Annak a leveréséhez nem volt szükség baltára vagy másra. Én csak azt kívánom nekik – azoknak, akik ott voltak –, hogy csak akkor tudjanak élvezni, amikor emlékműveket és síremlékeket gyaláznak meg. Több élvezete ne legyen az illetőnek az életében, csak ami ott volt.
– Én nem tagadom meg a pártomat, ebbe a pártba léptem be, máshova nem fogok senkinek a kedvéért belépni. Amíg élek, ez így lesz, a párttagkönyvemet pedig nyugodtan helyezzék el a koporsómba. Nem olyan kommunista vagyok, hogy engem bántani kelljen, mert én senkit nem bántok. Én éhező családokon is segítek, amikor tehetem. Állandóan veréssel fenyegetnek már évek óta, de azért én még nem félek. Azt még csak megértem, hogy aki valami rosszat tett, azt ítéljék el, ha bűnös, de én mit tettem? Kit bántottam? Ha rajtam múlna, az egész világot magamhoz szeretném ölelni, hogy ne legyen senkinek se baja. Ilyen telefonokat kapok, hogy úgy tudjuk, jól tudsz koszorút kötni, hát kösd meg a sajátodat is, mert hamarosan szükséged lesz rá.
– Már korábban is átjártak az emberek Csabára meg Gyulára dolgozni, de most már ott sincs semmi munkalehetőség, vagy csak keveseknek. Én még a nyugdíjamból úgy-ahogy meg tudok élni, mert addig nyújtózok, ameddig a takaróm ér. Korábban is szegény emberek voltunk, de én a kicsiből most is meg tudok élni valahogy. De azok a fiatalok, akiknek lakásuk van...
– Ami volt, az elmúlt. Azt nem lehet visszahozni. De azt, ami most van, azt nem lehet sokáig bírni. Hát rabszolgák vagyunk! Sajnálom az unokámat, mert elűzték ebből az országból. Itt nem tudott boldogulni. És a másik: elvették az emberekből azt az igyekezetet, hogy dolgozni kell. Nem szeretnek már dolgozni az emberek; de nem is akarnak. A régi rendszerben azért büntettek meg valakit, ha nem dolgozott. Be is zárták. Most meg azt büntetik meg, aki dolgozni mer. Inkább menjen haza, pusztuljon éhen – több jut az uraknak. Több jut a méltóságos uraknak.

Videointerjú a dobozi Munkáspárt elnökével - kérjük, kattintson a linkre

Vajnai menekül saját pártjából, és átállna Gyurcsányékhoz?

Gyakorlatilag összeomlott a hat évvel ezelőtt nagy hangon felvezetett, és a Magyar Kommunista Munkáspárttal (elnök: Thürmer Gyula) szemben létrehozott Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű kommunista ideológiájú párt, ahonnan egymás után távoznak azok, akik csatlakoztak korábban. Idén tavasszal a legnagyobb jóindulattal sem tudtak kimutatni a belső nyilvántartásban kb. 30 szervezetnél és 500 tagnál többet (ez negyede annak a mennyiségnek, amellyel 2005 decemberében, az első kongresszusukon kezdtek). A párt erodálódásának főbűnöse, Vajnai Attila pártelnök már menekülne a 2006-osoktól, és kapcsolódna a Demokratikus Koalícióhoz, mások szerint ez csak dezinformatív kiszivárogtatás annak érdekében, hogy a novemberi kongresszuson egyedüli elnökjelölt maradjon, és megszabaduljon párton belüli ellenfeleitől.
Azok a párttagok, akik Vajnait követték hat évvel ezelőtt, különféle okok miatt már nincsenek a 2006-os pártban. Budavár (Budapest I. kerület), Eger, Nyíregyháza, Békéscsaba, Szolnok, Abádszalók... és még hosszan lehetne folytatni a sort. Feloszlatott alapszervezetek, kilépő tagok, akik átverésről beszélnek, és arról a vezetési stílusról, amely Vajnai szerint az ő pártjában soha nem lesz, mert ő belső demokráciát akar. Mondanunk se kell, hogy Vajnai ugyanazokkal az eszközökkel igyekezett leszámolni pártbeli ellenfeleivel, mint amilyenekkel őt távolították el Thürmerék 2005-ben. Aki Vajnaiéknál bírálni merészel, számolhat azzal, hogy Vajnai leszámol vele. Ez történt Kovács Mátéval (Polgár, Hajdú-Bihar megye), aki etikai biztos elé akarta citálni Vajnait, ettől azonban idővel elállt. Nyilván nem önszántából. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljesen szétesett, a hat évvel ezelőtti megyei vezetők közül egy sincs már a pártban. Egerben Tatár Csaba most szeretne lázadni - meg nem is. Mostanában mindenesetre a vasas szakszervezet helyi vezetőjeként írja alá leveleit.
De "Szanyi kapitány" egyik "gyermeke", Kalmár Szilárd (értsd: Kalmár 2010-ben még az MSZP-s Szanyi Tibor parlamenti bejutásában segédkezett, hogy aztán eltávozzon onnan is, majd Vajnaiéktól is) is észrevette, hogy Vajnaiék csak blöffölnek és látszatcselekvésekben érdekeltek. Nyilvános vészjelzései (Aki jött, komolynak gondolt minket, majd szépen el is távolodott, amikor meglátta, hogy nagyon is komolytalanok vagyunk.
 Sajnos pár hónap után arra is rá kellett jönnöm, hogy az MSZP-től balra sincs élet. Pontosabban valami nagyon lehangoló és reménytelen közeg van. Egymással veszekedő szekták, a kilátástalan helyzet miatt erősödő szélsőségek, amelyekben néhányan azon ábrándoznak, milyen jó volt, amikor még a nagy Szovjetunió létezett.) természetesen süket fülekre találtak: minden ment tovább úgy, ahogy addig.
Amennyiben a 2006-osok képtelenek három év múlva a parlamenti választáson jelöltet állítani, a bíróság automatikusan visszaminősíti őket politikai pártból civil szervezetté. Ugyanez vonatkozik 2018-ra a Zöld Baloldal nevű pártra is, amelyben Vajnaiék kettős tagként jelen vannak (egyébként érdekes lenne megvizsgálni, hogy a Vajnai-család hány pártban és civil szervezetben elnök, alelnök, vezetőségi tag vagy ügyvivő), és amelynek élén Tamás Gáspár Miklós veszítette el két év alatt maradék reputációját a kommunisták (és a politika iránt még érdeklődők) szemében. Hagyományos ostobaságait 2009-ben azzal tetézte, hogy pereket helyezett kilátásba azért, mert képtelenek voltak átnyújtani az Országos Választási Irodának 20 ezer ajánlást, hogy indulhassanak a brüsszeli választáson. Tamás arra hivatkozott, hogy ez a Fővárosi Bíróság miatt történt, amely adminisztratív és politikai okokból nem engedte őket indulni a választáson. A perekből persze semmi nem lett, természetesen.
Vajnaiék az elmúlt hat évben lelkesen igyekeztek nemzetközi kapcsolatokat kiépíteni. Ennek leginkább persze az volt az oka, hogy pénzt szerezzenek. Vajnai kapott néhány milliót az Európai Baloldali Párttól, amit arra használt fel egyebek között, hogy önmagát dicsőítő könyvet írasson egy Nyári Zsolt nevű, magát irodalmárnak képzelő személlyel. A könyv megírására Nyári fillérekért hajlandó is volt. Ő korábban Gyurcsány köreihez tartozott, most teljesen átállt Vajnaiékhoz, és elnöke a hivatalosan még sem alakult Magyar Baloldali Demokraták Pártjának, ahol Amanda Elstakok és Terry Blackek, illetve hozzájuk hasonló, a normálistól eltérő nemi identitású személyek igyekeznek meggyőzni a szavazókat arról, hogy ők az igazi baloldal. Már be is jelentették, hogy 2014-ben együtt, egymást támogatva indul a választáson a Magyarországi Munkáspárt 2006 (elnök: Vajnai Attila), a Zöld Baloldal (alelnök: Vajnai Attila) és a fentebb említett MBDP (tiszteletbeli elnök: Vajnai Attiláné Noé Krisztina) - nyilván a kommunista identitásukat még őrző szavazók legnagyobb örömére. A 2006-osok gyakorlatilag már most sem léteznek, a másik két formációnak pedig a kommunista ideológiához, a közösségi társadalomhoz soha nem volt semmi köze.
Ha Vajnai a tükörbe merne nézni, akkor mostanság nem egy kommunistát látna, hanem egy politikai szélhámost, akinek 2004 és 2005 között Thürmer Gyula eltávolítása volt a legfőbb politikai feladata. Ez ugyan nem sikerült, az viszont igen, hogy lejárassa a kommunista mozgalmat a 2006-osok élén.

Thürmer a taggyűlésen adta át a nyolc új karcagi párttagkönyvet

Már az a gondolat is felmerült egy tiszaburai asszonyban azon a délelőtti munkáspárti lakossági fórumon, hogy megválik saját életétől, annyira kilátástalannak tartotta azt, hogy el akarják venni a lakását. A fórumon résztvevő munkáspárti vezetők azonban felhívták a figyelmét arra, hogy amennyiben öngyilkos lesz, a kilakoltatás veszélye nem szűnik meg, hiszen az örökösöknél is megtörténhet a végrehajtás. Egyben azt is elmondták, hogy ilyen esetekben a nyilvánosság, a tiltakozás ereje segített abban, hogy a végrehajtás, a kilakoltatás ne történjen meg. A Magyar Kommunista Munkáspárt vezetői a Jász-Nagykun-Szolnok megyei látogatásuk második felében délután Karcagon jártak, ahol a helyi alapszervezet taggyűlésén Thürmer Gyula országos pártelnök személyesen nyújtotta át nyolc új karcagi párttagnak a tagsági könyvet. Ugyanebben az időben Dull Krisztián Norbert tiszaburai önkormányzati képviselő (Munkáspárt-Fiatal Romák Szövetsége) a karcagi főtéren munkáspárti aktivistákkal igyekezett felhívni a figyelmet a Munkáspártra, és miközben szóltak a munkásmozgalmi zenék, a párt kiadványait osztogatták az arrajáróknak.
***
A Magyar Kommunista Munkáspárt országos elnöke és alelnöke, illetve elnökségi tagja (Thürmer Gyula, Fogarasi Zsuzsanna és Kovács István) augusztus 24-én, szerdán fél kilenckor érkeztek meg a tiszaburai községházára. Megyei programjuk Tiszaburán azzal kezdődött, hogy meghallgattak egy tájékoztatót Farkas László polgármestertől, aki a falu helyzetét ecsetelte. Ezt követően a községháza nagytermében egyórás lakossági fórum zajlott le. Az érdeklődők a már említett kilakoltatási felvetésen túl aziránt is érdeklődtek, hogy vajon mit tud felmutatni a Munkáspárt, ugyanis választási ígéretekből az elmúlt évtizedekben már éppen eleget kaptak, sorsuk azonban sehogyan sem akar jobbra fordulni. Thürmer Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben egyszerre sokan jelzik egyértelműen és látványosan azt, hogy teljes mértékben elégedetlenek a jelenlegi rendszerrel, akkor jóval több esélyük van arra, hogy  újabb velük rokonszenvezőket nyerjenek meg ennek az ügynek, és akkor már a hatalom is rákényszerül arra, hogy komolyan vegye őket. (A tiszaburai alapszervezet egy új taggal fog bővülni, de a képviselő szeretné, ha nem ő lenne az egyetlen Burán.)
***
A tiszaburai látogatás után délután már Karcagon voltak a Munkáspárt vezetői. A helyi televíziónak adott interjú után három órakor kezdődött meg a karcagi párttaggyűlés, ahol két napirendi pont volt: az új tagok felvételének hivatalossá tétele, majd a munkáspárti program irányelveinek megvitatása.
Thürmer Gyula személyesen adta át a nyolc új párttagnak a tagsági könyvet. Aki ott volt, láthatta (aki pedig nem, az itt, a red-help.net-en láthatja), hogy fiatal, tettrekész tagjaink lesznek Karcagon, és nem magatehetetlen, idős, betegségekkel küzdő embereket toltak be az alapszervezetbe csak azért, hogy elmondhassák: ismét sikerült növelni a párttagok számát. És ha már beléptek a pártba,azonnal dolgozni is kezdtek a taggyűlésen: elmondták például, hogy a program irányelvei között szívesen látnák azt, hogy legyen ismét sorkatonai szolgálat Magyarországon, amelyet hét esztendeje szüntettek meg...
A vita, a vélemények ütköztetése kora estig tartott, ezért csak ennek végén, fél hat tájban mentek ki a taggyűlésen jelenlévők a karcagi főtérre, ahol Dull Krisztián Norbert tiszaburai önkormányzati képviselő (Munkáspárt-Fiatal Romák Szövetsége) az országos, illetve a megyei vezetőkkel (Bencsik Mihály megyei elnök, országos elnökségi tag és Szilágyi András megyei alelnök) együtt osztogatta a Munkáspárt szórólapjait, újságját, A Szabadságot, a program irányelveit - és nem mellesleg, szólt a munkásmozgalmi zene is a hangszóróból. Ahogy egy régi rádiós kívánságműsor alcíme mondta: kettőtől hatig...
***
A karcagi taggyűlésen az elnök elmesélte Tauzin Krisztina esetét is. Az ötgyermekes családanyát eltávolították lakásából, de a Jobbik Magyarországért Mozgalom segített rajta, hiszen lakást kapott a parlamenti párttól. Ez azonban nem tartott sokáig: néhány hónap múlva jelezték neki, hogy eddig tartott a rokonszenv, ennyi kellett ahhoz, hogy az ő esetén keresztül felmutathassák a választóknak, mennyire szívén viselik a sorsát, illetve hogy a párt mennyire érzékeny a szociális problémákra. Most már nincs rá szükségük, a lakásra viszont igen, ezért távozásra szólították fel. Tauzin Krisztina azóta a Munkáspártban dolgozik azért, hogy ilyen esetek lehetőleg ne ismétlődjenek meg. Hogy miért itt? Mert máshol nem teheti ezt meg, vagy ha mégis, akkor kihasználják őt, a nevét és az esetét. Ez az egyetlen párt, amely érdemi eszközökkel igyekszik megakadályozni azt, hogy bárkit az utcára tehessenek jogtalanul és immorális módon.
És hogy milyen sikerekkel?
Kovács István országos elnökségi tag lakásának árverezésén már másodszor (előbb májusban, majd augusztus 25-én, csütörtökön) nem volt képes senki sem vételi ajánlatot tenni, ami azt is jelenti, hogy egyelőre maradhat a lakásában a családjával együtt. (Nyilván ebben szerepet játszott az is, hogy a Magyar Szociális Fórum és a Munkáspárt aktivistái élőlánccal tiltakoztak az árverés helyszínén.) Ahol nem volt összefogás annak érdekében, hogy ezt megakadályozhassák, vagy senki nem tartotta fontosnak azt, hogy felemelje a szavát a jogtalanság és az igazságtalanság ellen, ott sajnos efféle sikerekről nem számolhatunk be...

Máté T. Gyula: Az Index nagy leleplezése egy jókora marhaság

Jó dolog lehet indexes újságírónak lenni. Az ember leül a Ráday utcában, rágyújt, rendel egy vodkával megbolondított alkoholmentes sört. Fontolgatja, miről is lehetne cikket kanyarítani. Mondjuk felhívni a Lopunk, lopunk klubot, avagy a Kendermag Egyesületet, hiszen hősünk eme szerveződések lelkes hívének vallja magát internetes profiljában. Ám ez csak a szebb jövő, jöjjön előbb a meló, a nagy leleplezés: a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetőjét igazából Thürmer Gyulának hívják, no nem az persze, de annak a fia. S tényleg. A Máté T. írói név. Nem rejtőzik mögötte görög családi dráma, mindössze annyi: furcsán adná ki magát, ha a Munkáspárt elnökéhez feltűnően hasonló néven cikkezne valaki, mondjuk a londoni zavargásokról.

Ez nem sok, turbózni kell a sztorit. Így kiderül, hogy apámon kívül van anyám, húgom, mi több, feleségem is. Valljuk meg, ez így sem egy Stephen King-i történet. Ezért jön a fordulat: mi így mindannyian uraljuk a Munkáspártot, családi vállalkozást csinálva a szervezetből. Apám, ugye, elnök, anyám, mit ad isten, segíti, s húgom is megfertőződött a bolsevista vírussal. Ráadásként a párt vezetésében ott van apám „barátnője” is: értik, ugye, anyámmal együtt… Értem a szerzőt: aki az SZDSZ mellett szocializálódik, annak ez logikus, ezt szokta meg. De hogy fokozzam: feleségem, Mata Hariként, álnéven ír pártlapot, mi több, még kommunikációs vezető is. E sorok szerzője pedig szerkeszti az említett újságot, természetesen titkon, nemhogy álnév, még név sincs ott… Tudják, reggel felkelek, kávé mellé megszerkesztem az új Kommunista kiáltványt, aztán bemegyek dolgozni a Hírlaphoz, megregulázom a rovatomat, s ha ebéd után a polgári újságírás és a világforradalom mellett még van időm, akkor a Barikádnak és a Kiskegyednek is röppentek egy krokit. Szép, szaftos történet. Ha beleírta volna még apámék Lazacka nevű macskáját, s Nottit, a család belga juhász kutyáját, amint együttesen uralják a Munkáspárt kisállat tagozatát – komolyan, rendelek még egy sört is az indexes szerzőnek. Így viszont csak kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a fiatalember nem humorba itta magát, hanem szimplán hazudik.

Feltételezem, az Index.hu-nál ez nem munkamódszer, gyaníthatóan erre utal az is, hogy a portál „oknyomozó” sztorijai közül talán ez az egyetlen, amit a kutya sem vett át. Feltételezem azt is, hogy az Index.hu-nál legalábbis javasolják, hogy a szerző kérdezze meg története szereplőit is. Neki egyedül engem sikerült, s miután jeleztem, sztorija marhaság, megjelentette saját meséjét. Állításai alátámasztására a leghiteltérdemlőbb forrás a „köztudott”… Egyszóval, imádni fogja bíróság és Médiahatóság egyaránt. A rendszerváltás után sok „szépet” cikkeztek apámról, családomról. A Kacsa magazin szerint például anyai nagyapám, az egyszerű tanárember mindenható KGB-tábornok volt. Az Index.hu-nak most sikerült ezt szeretőkkel teli, dús kémtörténetté fabrikálnia. Igaz, a Kacsa csak egy övön aluli bulvár volt, az Index.hu pedig olyan liberálisféle…

Máté T. Gyula

Thürmer: A fiam nem szerkeszt, a lányom nem nőtagozati elnök, a menyem nem irodavezető

Az index. hu internetes újság furcsa módon ünnepelte Szent István napját. Ki tudja, miért, de augusztus 19-én este megjelentettek egy írást. No, nem első királyunkat méltatták, még csak nem is az augusztus 20-i állami kitüntetéseken jópofáskodtak, ami jobban illett volna stílusukhoz. A Munkáspártról közöltek egy írást „Családi vállalkozás lett a kommunista párt” címmel. Ha a cikk nem lenne undorító és hazug, még hálásak is lehetnénk a szerző és szerkesztő uraknak, hogy az ünnepnapon ránk irányították a figyelmet. Nem szokásunk A Szabadság hasábjaink más lapokban megjelent írásokra reagálni, de tisztában vagyunk a tőkés újságírás mocskos taktikájával, azzal, hogy az ilyen cikkek szándékuk szerint lassú méregként hatnak. Meg lehet akadályozni, hogy kifejtsék hatásukat, de azonnal be kell adni az ellenmérget. Nos, az ellenméreg esetünkben az igazság. Erről kérdeztük a párt elnökét, Thürmer Gyulát.

Az index.hu szerint „Thürmer orosz származású felesége is helyet kapott a központi bizottságban. A párt honalapján olvasható névsorban – vélhetően így kevésbé egyértelmű és feltűnő a kapcsolat – Pilajeva Marina leánykori nevén szerepel. A nyugdíjas újságírónő nemrég felkérést kapott a Külügyi Iroda vezetésére, továbbá arra is, hogy ő képviselje a pártot a Kommunista Szemle nemzetközi folyóiratban.” Igaz-e, hogy Pilajeva Marina az Ön felesége? Igaz-e, hogy a Központi Bizottság tagja?

Teljes mértékben igaz. A Pilajeva név egyébként semmit sem kíván elrejteni, egészen egyszerűen ez feleségem neve. Házasságunk első pillanatától kezdve eredeti családi nevét használja, így hívták a szocializmusban is, így hívják ma is. Az első perctől kezdve él-hal a Munkáspártért. 2006-ig, amíg volt némi pénze a Munkáspártnak, semmilyen tisztséget nem vállalt. Nem mondják azt, hogy valamiért vagyok a pártban. – mondta. 2006 után a csepeli alapszervezet vezetőségébe jelölték, elvállalta. Később kezdtük bevonni a nemzetközi munkába. Valóban ő képviseli pártunkat az International Communist Review szerkesztőségében, amely a kommunista pártok közös folyóirata. Most jelenik meg a harmadik szám. Fordit, véleményez, ír, vitatkozik. Egyre többen ismerik és becsülik külföldön.  Nézze, ez a tanult szakmája, több idegen nyelven beszél, ezt a tudást kár lenne parlagon hagyni. Nem kell külön mondanom: ezért a munkáért egy fillért sem kap.

Igaz-e, hogy Máté T. Gyula, a Magyar Hírlap rovatvezetője az Ön fia? Igaz-e, hogy ő szerkeszti A Szabadságot?

Máté T. Gyula valóban a fiam, de ez sem nagy felfedezés, hiszen a fél világ tudja. Elég ránk nézni, a rokonságot csak a vak nem látja. A Magyar Hírlap valóban nem baloldali, kifejezetten polgári lap, de színvonalas, adnak a minőségre. A fiamtól nem azt várják, hogy dicshimnuszokat írjon az éppen hatalmon lévő kormányokról. Nyilván a tehetségét értékelik. Ma sokan dolgoznak a médiában ez utóbbi nélkül. Azért is tartunk ott, ahol tartunk. Ami A Szabadságot illeti, ő is többször elmondta az index.hu újságírójának, és én is megerősítem: nem ő csinálja a lapot. A Szabadság a Munkáspárt lapja, politikai tartalma kialakul a KB és az Elnökség ülésein. A lap semmi olyat nem ír, ami nem a párt politikája lenne. Néhányan, akik a lap elkészítésében részt veszünk, a párt politikáját segítünk olvasmányossá tenni, lefordítani az utca nyelvére. A lap felelőse Fogarasi Zsuzsanna, nem papíron, hanem a valóságban. Zsuzsa az egyik legolvasottabb, legkulturáltabb vezetőnk, aki nagyon ízes és helyes magyar nyelven beszél. Egyébként ez is hiánycikk manapság.

Az index.hu szerint a Baloldali „Front jövőbeni biztonságosabb működése felett őrködő etikai biztos posztját egy másik egyetemi hallgató, Thürmer Marianna kapta. A bizalom nem véletlen, a 24 éves lány nem újonc a munkáspárti politikában, volt már képviselőjelölt, sőt felkerült a párt EU-parlamenti képviselőjelöltjeinek listájára is, mellesleg a párt nőtagozatát is irányítja.” Igaz? Nem igaz?

Marianna etikai biztos lett, azért mert a társai megválasztották. Gondolom, azt mérlegelték, hogy tisztességes és egyébként ő a Front legrégibb tagja. A Nőtagozat vezetője nem ő, hanem Urbán Istvánné, egy végtelenül lelkes és elkötelezett asszony. Marianna valóban nem újonc. Indítottuk a IX. kerületben önkormányzati választáson és az EP-választáson is. Tudja, hogy mi a legfontosabb? Az, hogy vállalta! Azt gondolja bárki is, hogy ő semmit sem kockáztat? Ki az, aki, egy ilyen nevet viselő fiatalról ne tudná az egyetemen, hogy kinek a lánya? Ennek ellenére vállalta. Ahogy, Karl Liebknecht tanított bennünket: Trotz alledem! Csak azért is! (Az index.hu újságírója kedvéért jegyzem meg, hogy Liebknecht a német és a nemzetközi munkásmozgalom mártírja volt.)

Az index.hu szerint az Ön menye vezeti a párt kommunikációs csoportját. Mi az igazság?



Van egy kis csoportunk, irodánk, mely a párt arculatáért, külső megjelenéséért felel. A mai világban nagyon fontos, hogy arculati szempontból korszerűvé és egységessé tegyük mindazt, amit a Munkáspárt az Interneten, a médiában, a szórólapokon, a rendezvényein üzen a társadalomnak. Ide olyan embereket keresünk folyamatosan, akik kötődnek a párthoz, de kreatívak, benne élnek a valóságban. Vezetője Cseh Katalin. A menyemet pedig nem így hívják.

Az index.hu tesz még egy megállapítást: „Az 58 éves, közgazdász végzettségű pártelnök, aki 22 éve tölti be a kommunista párt irányítói posztját, legfőbb segítőként Karacs Lajosnéra támaszkodhat, akiről a pártban hosszú ideje köztudott, hogy Thürmer barátnője. Karacsné, a Május 1. Ruhagyárból lett Elegant Charme tulajdonosa üzletasszonyi tapasztalatait felhasználva kézben tarthatja a párt pénzügyeit, és ő a párt alelnöke is.”

Nézze, az újságíró úrnak és lapjának ezért az állításért egyszer még magyarázkodnia kell bíróság előtt, mert a rágalmakat, a hazugságokat nem hagyjuk annyiban. Egyetlen újságíró sem törölheti belénk piszkos cipőjét csak azért, mert mi a Munkáspárt vagyunk. Karacs Magdit nekünk, valamennyiünknek védenünk kell. Én akkor alszom nyugodtan, ha a párt pénzügyei rendben vannak. Ha nincs lopás, csalás, visszaélés, de még a legkisebb szabálysértés sem. Ez Karacs Magdi és csapatának munkája, nagyon sok és nagyon értékes munkája. Nem véletlen, hogy tőkés ellenségeink éppen őt akarják „kilőni”. Tudják, hogy nélküle a pártelnök, de nem csak ő, az egész párt is nagyon nehéz helyzetben lenne.

Vegyünk még egy állítást az index.hu cikkéből: „A Munkáspárt 2010-ben 0,1 százalékos támogatottságot ért el, de már a 2006-os országgyűlési választáson sem sikerült megugrani az állami támogatásra jogosító 1 százalékos küszöböt. A párt így utoljára 2006-ban kapott költségvetési pénzt, ám ennek ellenére ma is vannak fizetett állások a Baross utcai pártközpontban. Az elnök és az alelnökök mellett jelentős havi apanázst kap a sofőr, aki magántitkári teendőket is ellátva korlátlan autóhasználattal áll a Munkáspárt elnökének rendelkezésére.” Ön hogy látja?

A Munkáspárt valóban nem kap állami támogatást. A lényeges magyar pártok közül mi vagyunk az egyetlen. A tagdíjakból és különböző támogatásokból élünk. A budapesti és Pest megyei párttagság a tagdíjának hatvan százalékát a központi költségekre fizeti be. A többi megye saját maga gazdálkodik a bevételeivel. A központi bevételeket gyarapítják A Szabadság támogatói is, cserébe hetente megkapják a lapot. Rendezünk gyűjtéseket, legutóbb például a Munkáspárt Új Programja irányelveinek kiadására. Vannak idős elvtársaink, akik a pártra hagyják a lakásukat, ingatlanukat. Ez is fontos segítség. Ez a pénz arra elég, hogy kiadjuk az újságot, fenntartsuk a Baross utcai Központi Székházat, működtessük az internetes honlapunkat, kiadjunk egy kevés röplapot.

Igen, vannak fizetett munkatársaink, de csupán három. Egyikük Fogarasi Zsuzsanna, alelnök és budapesti elnök, Szabadság-felelős, és még ki tudja mi minden munkát végez. A másik Kovács István, aki az Elnökség tagja, sajtó-és Internet-felelős, elnöki titkár, civilmozgalmi összekötő. De elárulok egy titkot: ő festi ki a Baross utcai székház folyosóját, ha kell, ő javítja a párt gépkocsiját. A harmadik fizetett pártmunkás én vagyok. Minden túlzás nélkül szólva, napi 24 órában a párt szolgálatában. A párt egyetlen egy kocsit tart fenn, amit ott és akkor használunk, amikor szükség van rá. Az én fizetésem nettó 154 ezer forint, két munkatársam minimálbért kap. Ez minden, csak nem „jelentős havi apanázs”.

Ön szerint hogy jutnak a polgári újságírók olyan információkhoz, amelyek csak a párt szűkebb köre számára ismertek?

Nézze, a nyár folyamán a Központi Bizottságból hárman távoztak. Valamivel nem értettek egyet, a politikánkkal, a vezetéssel, akármivel. Ehhez joguk volt. Amihez nem volt joguk, az más. Nem volt joguk arra, amit tettek. Ellenvéleményüket nem a Központi Bizottság ülésén mondták el, hanem telekürtölték vele a világot. Ráadásul nem csak véleményüket mondták, hanem rágalmaikat is. Ezzel alapot adtak a tőkés médiának, hogy fellépjen a Munkáspárt ellen. Tudni kell, hogy ami egyszer felkerült az Internetre, arról tud az egész világ. A tőkés sajtó ilyenkor azonnal „barátként” jelenik meg, rögtön helyt adnak az ilyen anyagoknak. A tőkés médiát azért fizetik, hogy a tőke ellenfeleinek ártson, tegye őket tönkre. Azok az egykori munkáspártiak, akik információt szolgáltatnak a tőkés médiának, akarják vagy nem, de objektíve a tőkéseket, azaz ellenségeinket és ellenfeleinket segítik.

Nos, „családi vállalkozás” a Munkáspárt?

Természetesen az, csak nem úgy, ahogyan az index.hu gondolja. Az én családom szinte minden tagja a Munkáspárt soraiban van. Ha a Munkáspártról beszélünk a családban, senki sem mondja, hogy ti, csak azt, hogy mi. A párt a mi ügyünk, közös ügyünk. Éppen ezért van erkölcsi alapom elvárásokat támasztani. Gyertek Ti is, hozzátok Ti is a gyerekeiteket, unokáitokat! Szerencsére vannak mások is, akik igyekeznek baloldali emberré, a Munkáspárt tagjává nevelni gyermekeiket. De még többre van szükség.

A Munkáspárt azonban nem vállalkozás, amiért pénzt kapnánk. A Munkáspárt alapvetően különbözik a polgári pártoktól. Az újságíró úr, aki így teszi fel a kérdést, nyilván csak egy dologra tud gondolni, a pénzre. El sem tudja képzelni, hogy a pénzen kívül rengeteg más dolog van. Azt meg pláne nem érti, hogy nem a pénz, nem a gazdagság az igazi érték. A mi tagságunk zöme évtizedek óta a pártban van, s kitartott az elmúlt húsz évben is, azért, mert hisznek abban, hogy igenis képesek vagyunk egy jobb, emberibb világot teremteni.

Meddig tűrjük, hogy sértegessék a Munkáspártot és vezetőit?

Nem tűrjük egy pillanatig sem. Az index.hu augusztus 19-i cikke után augusztus 20-án kiadtunk egy közleményt az egész magyar sajtónak:
„A Munkáspárt a leghatározottabban visszautasítja az index. hu internetes portál rágalomhadjáratát a Munkáspárt ellen. Az internetes portál az elmúlt hetekben megjelent cikkeiben tendenciózusan ellenőrizetlen, névtelen forrásból származó hamis „információkat” közöl a pártról, amelyeket egyszer sem próbált meg ellenőrizni a Munkáspártnál. Sőt, az index.hu a Munkáspárt egyetlen képviselőjét sem kereste meg az állítólag a párt életéről és vezetőiről szóló cikksorozatában.

Az index.hu semmibe véve az újságírás írott és íratlan szabályait, a médiatörvényt, hazudik és rágalmaz. A Munkáspárt az ügyben a bírósághoz, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz kíván fordulni. Vizsgálja annak lehetőségét, hogy a cikkben érintett vezetői rágalmazás és becsületsértés miatt külön is feljelentést tesznek a cikk szerzője, Spirk József ellen. „