Oldalak

2012. február 18., szombat

Budapest felszabadulásának emlékére


2012. február 12-én a Magyar Szocialista Munkáspárt koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a rákospalotai temető szovjet hősi emlékművénél. Megemlékező beszédet mondott Barabás György, a MIKSZ főtitkára. A megemlékezést követően koszorút helyezett el az MSZMP, a Kádár János Baráti Kör, a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti szervezete és a MIKSZ. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a megemlékező beszédet.
***
Kedves elvtársak!
Azért jöttünk ma el ide, hogy megemlékezzünk Budapest felszabadulásának 67. évfordulójáról. A harcokban szovjet katonák százezrei ontották vérüket hazánk felszabadulásáért. Száznegyvenezer szovjet katona nyugszik magyar földben.
A felszabadulással történelmünk új korszaka kezdődött. Új hajnal hasadt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány és az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásával létrejöttek az új, demokratikus magyar állam alapjai. A nagytőkések, a tíz- és százholdas nagybirtokok urai, a magyar dzsentrik, szolgabírák és csendőrök Magyarországa helyén új országot – a munkásság, a parasztság, a dolgozó értelmiség országát – kezdte építeni a felszabadult magyar nép.
Felszabadulásunk örömteli napjait a legsúlyosabb nemzeti tragédia színei árnyékolták be. A német és a magyar uralkodó osztályok bűnös, népellenes háborúja az országon mély sebeket ejtett. A német fasiszta csapatok és magyar vazallusaik lerombolt gyárakat, felperzselt falvakat és városokat, letarolt szántóföldeket, felrobbantott hidakat hagytak maguk mögött. Még súlyosabb volt az emberveszteség. Több mint egymillió ember, katona és civil, munkaszolgálatos halt meg a frontokon, a haláltáborokban, a bombázások során. Százezrek kényszerültek az ország elhagyására, estek hadifogságba, vagy menekültek Nyugatra. A magyar kommunisták a háború legtragikusabb, legkilátástalanabb napjaiban is hitet és erőt öntöttek az erőtlenekbe és hitetlenkedőkbe. Bátran hirdették: „Lesz magyar újjászületés!”
1946-ban, a kommunista párt első legális kongresszusán kiadták a történelmi jelentőségű jelszót: „Nem a tőkéseknek, hanem a népnek építjük az országot!” Új történelmi perspektíva nyílt meg a magyar nép előtt, aki Ady Endre szavaival végre elmondhatta:
       „Ez az ország a mi országunk,
        Itt most már a mi kezünk épít.
       Tobzódtatok, tobzódtatok,
       Éppen elég volt ezer évig.”

A felszabadulással elkezdődő új történelmi korszak új kihívásokat jelentett népünk számára. A szocializmus építésének elkezdéséhez új és nehéz feladatokat kellett megoldani. „De csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” A járatlan úton az új feladatok mellett meg kellett küzdeni a múlt terhes örökségével, a reakció ellenállásával, a sokévtizedes nacionalista, fasiszta lélekmérgezés hatásával, a régi szokások és beidegződések tehetetlenségi erejével, sokak bizalmatlanságával és kishitűségével.
Fejlődésünket politikai válságok is megtörték. A megtorpanások, kitérők, válságok ellenére a felszabadulást követő évtizedek a dolgozó osztályok számára a társadalmi felemelkedés évtizedei voltak. Megszűnt a munkanélküliség, és érezhetően javultak a munka- és életkörülmények. A nyomornegyedek helyén új lakótelepek épültek. A tanulás, a továbbtanulás, a művelődés lehetősége szélesre tárult a dolgozók és gyermekeik előtt. Általánossá vált a társadalombiztosítás, az ingyenes egészségügyi ellátás, az öregségi nyugdíj, a csecsemőgondozás. Korszerűsödött és fejlődött az ipar és a mezőgazdaság. Életünk nem volt ugyan felhőtlen, sok mindenben szenvedtünk hiányt, újratermelődött a bürokrácia, a karrierizmus és sok más visszásság, problémáinkra nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást, gyakran tévelyegtünk, de a társadalmunk fejlődése előrehaladt. A dolgozók tömegei szociális biztonságban éltek és gyarapodtak.
Ezt a folyamatot szakította meg a rendszerváltás, amely kevesek számára gyors meggazdagodást, a többség számára pedig tömeges munkanélküliséget, létbizonytalanságot, kizsákmányolást, növekvő szegénységet hozott. Évtizedekkel esett vissza az ipari és mezőgazdasági termelés. Meredeken csökkentek a reálbérek, a nyugdíjak reálértéke. Leépültek a szociális, egészségügyi ellátások, a tanulási, művelődési lehetőségek. Rövid idő alatt négy évtized munkájának eredményét lerombolták.
A felszabadulással elkezdődött új történelmi korszak emlékét is ki akarják törölni a nép emlékezetéből. A felszabadulást megszállásnak keresztelik át. Az új történelmi korszakot „történelmi kisiklásnak” tüntetik fel. A szocializmust „a XX. század legnagyobb hazugságának”, a létező szocializmust „államkapitalizmusnak” nevezik.
Ne engedjük elvenni tőlünk történelmünket! Amíg a hat évtizede születő új történelmi korszak vívmányainak emlékét megőrizzük, és hibáinkból, kudarcainkból tanulunk, addig a remény is él: „Lesz még egyszer ünnep a világon.”
Dicsőség és tisztelet a felszabadulásunkért elesett szovjet hősöknek!